Vasárnapi üzenet

„Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”
(Mt 28, 19–20)

A hit a személynek sajátos tette, amely őt elkötelezi, amellyel minden bizalmát, hitét egy másik személy tanúságába-tanúskodásába veti. Amikor az egyházban valaki elmondta a Hitvallást (Hiszekegyet), három, egymást kiegészítő állítást tesz: 1. Hiszem Istent. 2. Hiszek Istennek. 3. Hiszek Istenben. Más szavakkal: minden bizalmam Istenben van, ragaszkodom ahhoz, amit ő nekem mond vagy tőlem kér, fenntartás nélkül reá hagyatkozom.

Isten tisztán jóságából elhatározott terve szerint megteremtette az embert, hogy életének részesévé tegye, s ezért mindig és mindenütt közel van hozzá, hívja az embert, és segíti, hogy keresse, megismerje és szeresse őt. Elküldte Fiát, hogy hívja az embereket, hogy az ő boldog életének örökösévé tegye, s a bűn által szétszórt embereket mind összehívja családjának egységébe, mely az Egyház. Hogy e meghívás az egész földkerekségen fölhangozzon, Krisztus elküldte az apostolokat és megbízta őket, hogy tegyék tanítványává mind a népeket. Az apostolok pedig e küldetés erejével „elmentek, s mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr velük volt munkájukban, és tanításukat csodákkal kísérte és igazolta” (Mk 16,20). Az összes Krisztus-hívő arra hivatott, hogy ezt a kincset nemzedékről nemzedékre továbbadja azáltal, hogy a hitet hirdeti, belőle él, és az imádságban ünnepli.

Ez a hit tehát, amelyet hiszünk és amelyben hiszünk – az Egyház hite, amelyet az apostolok adtak, és az Egyház tanítóhivatalának vezetésével élő hagyomány (minden kor keresztényeinek hitük megtartása és a hozzá való ragaszkodásuk) tartott fenn napjainkig. Ennek a hitnek nem kell félnie a modern tudományoktól, sem azok felfedezéseitől. A Szentlélek kegyelme biztosítja, hogy az ész követelményeivel tökéletes összhangban van. A mi hitünk dinamikus hit (fejlődő, mint amilyenek mi magunk, emberek vagyunk), mert a keresztény ember arra törekszik, hogy a Megváltóba, Krisztusba vetett reménységét megossza másokkal, akik nem hisznek, vagy keresik a hitet.

Szűcs Ferenc
barkaszói áldozópap