Vasárnapi üzenet

„Hallottátok azt is, hogy megmondatott a régieknek: Ne esküdj hamisan, az Úrnak pedig add meg, amit esküvel fogadtál. Én pedig azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: se az égre, mert az az Isten királyi széke, se a földre, mert az lábainak zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa; de ne esküdj saját fejedre sem, hiszen egyetlen hajad szálát sem tudod fehérré vagy feketévé tenni. Ellenben a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.” (Mt 5,33–37)

Jézus külön kéri, külön parancsolja az övéinek, hogy kerüljék az esküdözést, s figyeljenek inkább arra, hogy a jelen időben legyen a szavuk hiteles. A jövőről ugyanis nem tudunk hitelesen beszélni: nem vagyunk urai annak. Bármennyire is szeretnénk. Meghozhatunk fontos döntéseket, tarthatjuk magunkat az elképzeléseinkhez, de mindig vannak és lesznek külső tényezők, amelyek módosíthatják a pályánkat. Gondoljunk csak vissza a gyermekkori álmainkra, kamaszkori fogadalmainkra, vagy akár a nagybetűs élet kezdetén tett nagy esküinkre: sajnos a legtöbb kicsúszott a kezünkből, nem voltunk képesek maradéktalanul megtartani őket. Fogadkoztunk bizonyára már az Úr előtt is: ezt vagy azt többé nem teszem, Uram; ezentúl jó leszek; ezentúl minden vasárnap a Te házadban leszek; minden este imádkozni fogok. Annyiféle ígéretet tesz az ember Istennek, különösen ha bajba kerül, ha nyomorúság övezi. Pedig Isten nem várt el tőlünk fogadalmakat sohasem. Inkább megszentelt életet vár, elkötelezettséget. Azt kéri, hogy végre legyen a mi igenünk igen, és a nem az legyen nem. A feketét nevezzük feketének, a fehéret pedig lássuk fehérnek. A bűnt az életünkben nevezzük bűnnek, ami pedig szent, azt nevezzük szentnek. Az ígéreteinkkel pedig bánjunk igen okosan. Csak olyat fogadjunk, olyat ígérjünk, amiről sejteni véljük, hogy lesz bőven alkalmunk megtartani. S ne betyárbecsületből, dacból tartsuk meg őket, hanem mondjuk ki: ha az Úr akarja és élünk, akkor megteszem.

Szimkovics Tibor
református lelkipásztor, Rát, Minaj