Kezdőlap » Kárpátalja » Hitélet » Vasárnapi üzenet

Vasárnapi üzenet

„Ne félj, csak higgy! Megmenekül.” (Lk 8,50)

A mai kor emberének jellemző tulajdonságai közé tartozik a félelemből fakadó hitetlenség. Könnyen lesiklunk, és eljutunk az életünket veszélyeztető lejtő legaljára, a hitetlenség ingoványos talajára, ahonnan felemelkedni, a csúcsra feljutni segítség nélkül olyan, mint a kopár hegy tetejére való feljutás. Nagy erőre és kitartásra van szüksége az embernek, hogy a visszafelé vezető utat megtegye, és elérje a kitűzött célt, ahonnan gyönyörködhet az Isten által teremtett világ szépségeiben. Szent Péter apostol első levelében olvashatjuk a következőket: „Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a Sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el.” (1Pét 5,8) Tehát az ördög akarata, hogy késleltesse és megakadályozza az Istennel való találkozásunkat és a mélységből való kiszabadulásunkat. Nem áll érdekében, hogy közel legyünk Istenhez. Elhiteti velünk, hogy nélküle sokkal boldogabb lehet az életünk, és nagyobb célokat is elérhetünk a világban. Mindaddig egyetértünk ezzel a nézetekkel, amíg Isten meg nem érint bennünket Örömhírén, embertársainkon keresztül. „Erősen álljatok neki ellen a hitben, hisz tudjátok, hogy testvéreiteket is ezek a szenvedések érik a világban” (1Pét 5,9) – erősít meg bennünket Szent Péter apostol.

Amikor rátekintünk a világra és a benne történő eseményekre, akkor rádöbbenünk arra, hogy mennyire sokan vannak, akiket az ördög a maga oldalára állított. Isten azonban mindig a benne bízó népével van, aki elfogadja és teljesíti akaratát. „Az a bizalom, amellyel iránta vagyunk, azt jelenti, hogy bármit kérünk is akarata szerint, meghallgatja.” (1Ján 5,14) Ez legyen a nehéz helyzetekben igazi erősségünk és vigasztalásunk.

Pősze Roland,
mátyfalvai áldozópap

Forrás: www.karpataljalap.net

Szólj hozzá!

Read previous post:
A magyar rögbiválogatott az ukrán csapattal mérkőzik meg szombaton

A magyar rögbiválogatott 31-16-ra nyert szombaton Moldova vendégeként az Európai Nemzetek Kupájában, az első konferencia északi csoportjában.

Close