biblia1

Vasárnapi üzenet: „Keresztelő János ezt hirdette: Aki utánam jön, hatalmasabb nálam.”

Az Atyához Jézus vezet el bennünket, de előbb Jézushoz kell eljutni, ez pedig nem megy másként, mint emberi vezető által, akit a Lélek közvetítőnek kiválaszt. Ez még akkor is így van, ha valaki közvetlenül a Szentírást olvasva tér meg Jézushoz, hiszen az apostolok és evangélisták, az egyház Szentlelkétől sugallt, de egyben emberi tanúságtételét olvasta.
Keresztelő János a Jézus Krisztushoz vezető ember mintája. Általa az egész Ószövetség ér el Krisztusig, hogy elnyerje beteljesedését az Újszövetségben. De mindannyiunk hitének útján ott állnak a Keresztelő Jánosok, és Jézusra mutatnak.
Keresztelő János azonban tisztában van vele, és hangsúlyozza is, hogy a Jézussal való személyes találkozás mérhetetlenül felülmúlja mindazt, amit az emberi tanúktól hallhattunk volna. Jézust nem lehet emberi szavakkal meghatározni, fogalmakkal behatárolni, csak utat lehet mutatni feléje. Ezért amikor te kapod Keresztelő János szerepét, mert előbb-utóbb erre is sor kerül, fontos, hogy olyan józanul lásd feladatodat és helyedet, mint ő.
Ne ess bele abba a hibába, hogy csupán intellektuális magyarázatot adsz egzisztenciális útmutatás helyett. Tanúságtételednek olyannak kell lennie, hogy akit Jézushoz akarsz vezetni, érezze, hogy hegyeket kell lehordania és völgyeket feltöltenie az életében, ha vele szeretne találkozni.
Ne sajnálkozz emiatt. Ne várj hálát sem azoktól, akiknek te mutattad meg az Isten Bárányát. A te jutalmad sokkal nagyobb lesz, mert kisebbedéseddel arányosan fog növekedni a te életedben is Krisztus, míg csak be nem tölt egészen.

Losák István,
nagybégányi római katolikus plébános