biblia 001

Vasárnapi üzenet: Miért engedi Isten?…

„Ön szerint Isten hogy engedhet meg ilyen szörnyűségeket, mi célja van ezzel, és mi vár azokra az emberekre, akik elszenvedik ezeket, és mi azokra, akik a bűnösök benne?” – tette fel valaki a kérdést a világháború, a holokauszt, a mészárlások, az éhezés és számos szörnyűség kapcsán a Hajdúdorogi Metrpólia honlapján A lelkiatya válaszol rovatban.
A válasz:
Mérhetetlen sok gonoszságot művelt már az ember. Ezek csak a mai korunk szörnyűségei, de sajnos, minden korban megtörtént, hogy az ember úgy elaljasult…
Miért engedi mindezt az Isten? Nem könnyű erre válaszolni. Isten mindent megenged nekünk. Nekünk adta a világot, ránk bízta, szabadságot adott az embernek. Persze, a megfelelő korlátokkal, hiszen például a fizikai törvények is megannyi korlátot jelentenek. Nem ehetünk annyit, amennyit akarunk, mert a test egy ponton túl tiltakozik. Vannak tehát határok, korlátok, amelyeket látni, ismerni kell. De ha ezek csak mechanikusan akadályoznák, gátolnák a cselekvéseinket, akkor nem létezne szabadság. Akkor szabad önfeledten az ember, ha tudja, látja a korlátait, és azokon belül él és valósítja meg életének céljait. Ilyen határ volna a másik ember java is. Szabad azt áthágni, nem sújt le az égből semmilyen büntetés, ha a másik ember személyiségéből származó korlátot átlépem, vagy éppen a másik személyt semmibe veszem. Ez – Hamvas Béla szavaival – döbbenetes, de meg van engedve. Nyilván megvannak a következményei, mert a szörnyű igazság az, hogy aki mást bánt, gyilkol, elrabolja javait, az sem boldog, semmivel sem boldogabb, mint az, akit megkárosított. Ördögi kör. Ebből csak egyenként lehet kilépni, ha elhatározom, hogy én magam teljesen tiszteletben tartom a másikat, ha én magam minden helyzetben a béke embere vagyok. Vajon elmondhatjuk-e ezt? Ha háborút nem is kezdeményezünk, de vajon mindig csak jót teszünk-e a másik emberrel? Márpedig ezt is megengedi Isten. Nekem megengedi, hogy bűnt kövessek el, nem sújt le, nem büntet meg érte. Mi, emberek hol húznánk meg a határt? Mit engedjen meg a Jóisten, és mit ne? A legjobb, ha ezt őrá bízzuk, aki nemcsak mindenható, de mindentudó is. Ő jobban látja. Nem tudom, tehát, hogy miért engedi meg Isten ezt a sok szörnyűséget, de nem perelek Vele. S ha látom a szörnyűséget, ez arra késztet, hogy legalább az én életemben, az én környezetemben ne legyen háború, hanem legyen inkább minden körülmények között béke. Ha megpróbálom, rájövök, hogy ezt sem olyan könnyű megvalósítani.

Forrás: gorogkatolikus.hu