Virágvasárnapi csendes nap Kígyóson

A Kárpátaljai Református Egyház a hagyományos istentiszteletek mellett számos rendhagyó alkalmat szervez hívei számára, hogy azok hitükben és egymás megismerésében épüljenek. Ezen alkalmak közül talán a legnépszerűbbek közé tartoznak az úgynevezett csendes napok.
A csendes napok, ahogy arra megnevezésük is utal, elsősorban az elcsendesedést, az Isten Igéjére való összpontosítást hívatottak segíteni. Ilyenkor egy-egy délután erejéig közelről s távolról érkeznek a vendéglátó gyülekezetbe a hívek. A rendszeresen megszervezett alkalmak közzé tartozik a virágvasárnapi csendes délután. Ezt többnyire kisebb körzetenként bonyolítják le a szervezők, azaz az egyházmegyéken belül több helyszínen gyűlnek össze Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emléknapján a reformátusok. A Beregi Egyházmegye egyik ilyen helyszíne a Beregszásztól mindössze néhány kilométerre található Kígyóson volt. Virágvasárnap itt gyűltek össze a guti, beregdédai, kisbégányi, beregszászi, nagyberegi, kígyósi és más gyülekezetek tagjai. A kígyósi kis templom valóban kicsinek bizonyult, hiszen még az udvarán is helyet kellett keresniük azoknak, akik már nem fértek el a templom padjaiban. Az egybegyűlteket a házigazda jogán a kígyósi gyülekezet lelkipásztora, Pocsai Vince köszöntötte kedves szavakkal, és nyitóáhítattal készítette a lelkeket az együttlétre. A délután folyamán Körözsi Sándor beregdédai lelkész és Magyar Katalin, a nemrég felszentelt fiatal nagyberegi lelkésznő hirdetett még Igét. Az alkalmat színesítette és a lelkeket üdítette a Beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) dicsőítő csapata, a FRIGY Band és a Beregszászi Református Egyház Kamarakórusa. Miután pedig a lelkek megkapták a kellő tisztogatást és táplálást, jöhetett a test: a kígyósi gyülekezet asszonyai minden földi jóval ellátott szeretetvendégségre hívták az egybegyűlteket, akik szívesen fogadták e visszautasíthatatlan invitálást.
A virágvasárnapi csendes délutánok immáron hagyományt jelentenek a Kárpátaljai Református Egyházban. Jó alkalom ez a hitben való épülésre, találkozásokra, a kapcsolatok mélyítésére. Adja Isten, hogy folytatódjék a hagyomány, és 2015 virágvasárnapján is találkozzanak a kárpátaljai református gyülekezetek tagjai!

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma