Vízkereszt ünnepe Jánosiban

A katolikus hívek a hagyomány szerint minden évben január 6-án ünneplik vízkereszt ünnepét, mely a Biblia szerint Jézus megkeresztelkedésének történetéhez kötődik. Idén e napon Kárpátalja katolikus templomaiban ismét felcsendült a harangszó, így hívogatva a híveket, akik edényben vizet is hoztak magukkal megszentelésre: Jánosiban ez alkalomból szintén zsúfolásig megtelt a görögkatolikus templom.

A szentliturgiát Egressy Miklós jánosi-balazséri görög­katolikus parochus celebrálta, aki az ünnep kapcsán elmondta, hogy annak eredete Jézusnak a Jordánban történt megkeresztelkedéséhez kötődik. A történet szerint miután Keresztelő Szent János megkeresztelte Jézust a Jordán folyóban, galamb képében leszállott reá az Úrnak Szentlelke, majd az Istennek hangja hallatszott: „Ez az én szeretett fiam, akiben nekem kedvem telik.” Miklós atya rámutatott arra: Jézus megkeresztelkedése lényegében a megváltás kezdete, az első szentség, amit látunk. Maga a szertartás fontos esemény: az alámerítés egyszerre jelent halált és újjászületést, hiszen „meghal” az óember, és megszületik az új.

Az ünnepi szentliturgia kulminációs pontja a vízszentelés szertartása volt. A szenteltvíznek a hívek különös hatást tulajdonítanak, leginkább gyógyító és az ártó rosszat távoltartó ereje miatt tartják azt nagy jelentőségűnek. Bizonyított tény, hogy világszerte számos, a szenteltvíznek tulajdonított csoda történt már, melyek hitelességét az egyház is megerősíti.

Az esemény vecsernyével ért véget.

F.Zs.
Kárpátalja hetilap