65 év után aszfaltoznak újra egy útszakaszt egy kárpátaljai faluban

A rahói járási Kaszómező (Koszivka Polyana) településen útjavítási munkálatok kezdődtek. Ukrajnában az útfelújítás már önmagában is rendkívüli esemény, hát még ha hozzátesszük, hogy teszik mindezt „röpke” 65 év kihagyás után. A falu ezen utcáját ugyanis ekkor aszfaltozták utoljára.

A javítást a romániai Trameko cég végzi. 9,6 kilométeren fognak aszfaltozni a faluban, egészen a Munkács–Rohatin útig.

– Nem csupán a kátyúkat foldozzuk be, hiszen az csak egy fél évig tart, és utána ismét javítani kell, hanem kapitális felújítást végeztetünk. Egy hatalmas romániai építőipari vállalat segítségével korszerű technológiával tudjuk rendbe tenni az utakat – tudatta Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója.

Ez a cég újította fel az ungvári repülőteret is, amely most már tudja fogadni a Boeing és az Airbus típusú óriásgépeket is.

Kárpátalja.ma