A bíróság újabb képviselői mandátumot vett el

Megfosztotta parlamenti képviselői mandátumától Szerhij Vlaszenkót, az ellenzéki Batykivscsina párt parlamenti képviselőjét múlt szerdán Ukrajna Legfelsőbb Adminisztratív Bírósága (VASZU).

Az ítélet indoklása szerint Vlaszenko, miután a Batykivscsina képviselője lett, továbbra is ellátta a börtönbe zárt ellenzéki vezető, Julija Timosenko védelmét. Február első felében a Timosenko ellen Jevhen Scserbany donyecki üzletember és parlamenti képviselő 1996-ban történt meggyilkolásának megrendelése vádjában indított eljárásban három alkalommal is képviselte a volt kormányfőt mint védő.

Az új ukrán büntetőtörvénykönyv értelmében védői feladatokat csakis ügyvéd láthat el. Ügyvédként pedig az dolgozhat, aki szerepel a szakmai nyilvántartásban. A bíróság szerint az, hogy február 21-én Vlaszenko nyilatkozatban kérte a kamarától ügyvédi tevékenysége beszüntetését, nem cáfolja annak tényét, hogy továbbra is ügyvédként tevékenykedik.

Vlaszenko mandátumának felfüggesztését az illetékes parlamenti bizottság határozata alapján Volodimir Ribak házelnök kérte a bíróságtól. A kereset szerint – amelyet a bíróság most helybenhagyott – Vlaszenko ügyvédi tevékenysége összeférhetetlen a parlamenti képviselőséggel.

Az ítélethozatalt megelőzően európai uniós tisztségviselők – Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Stefan Füle bővítési biztos – közös nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát. Felszólították Kijevet, hogy tartózkodjon a bíróságok „politikai célokra” történő felhasználásától.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma „politikailag motiváltnak” nevezte az eljárást, amelyet a tárca szerint „Timosenkóval való kapcsolata” miatt indítottak Vlaszenko ellen. Washington felszólította a kijevi vezetést, hogy tartsa tiszteletben a választók akaratát, amelyet kifejezésre juttattak a tavaly októberi parlamenti választásokon, fejezze be az ellenzéki vezetők „zaklatását”, valamint tegyen eleget nemzetközi kötelezettségeinek a jogállamiság és a demokrácia védelmében.

Az ukrán külügy válasza a külföldi bírálatokra szokatlanul keményre sikeredett. „Csodálkozunk azokon a kísérleteken – többek között az USA kormányzata részéről –, hogy politikailag értékeljenek bírósági határozatokat és pereket, melyeknek kizárólag jogi vetületük van – olvasható többek között a tárca hivatalos közleményében. – Ukrajnában nem maradt észrevétlen a kizárólag az ellenzéki népképviselő ügye iránt megnyilvánuló szelektív figyelem. Ez azt a benyomást kelti, mintha egyes külföldi politikusok nem zárnák ki a lehetőséget, hogy az ellenzék képviselői mentesüljenek a törvény előtti felelősség alól.”

Az ellenzék részéről politikai leszámolásnak minősítették a VASZU ítéletét, mellyel szerintük Timosenko védelmét igyekszik gyengíteni a hatalom. Tiltakozásul képviselőik ismét blokád alá vonták a parlamenti szószéket, akadályozva ezzel a törvényhozás munkáját.

A hatalompárt részéről megjósolhatónak nevezték a bíróság döntését. Emlékeztettek, hogy a taláros testület hasonló ítéletet hozott Andrij Verjovszkijnak, a Régiók Pártja parlamenti képviselőjének ügyében is, amiről azonban az ellenzék nem beszél. A hatalompárt részéről azt sem zárták ki, hogy a mostanihoz hasonló ítéletek szülessenek a jövőben is.

Arszenyij Jacenyuk, a Batykiv­scsina frakcióvezetője szerint azonban Verjovszkij képviselő esetének, akit a VASZU március 5-én fosztott meg mandátumától, semmi köze Vlaszenkóéhoz. Szerinte Verjovszkij üzletember, aki előzetesen megállapodott a mandátumfosztásról pártjával, hogy külföldi hitelhez juthasson, amelyet képviselőként nem kaphatott volna meg.

Arról sem tesz említést a hatalom, jegyzik meg ellenzéki oldalról, hogy a nem hatalompárti képviselők mandátumuktól való megfosztása a bíróság közreműködésével nem most kezdődött. A VASZU februárban érvénytelenítette a parlamenti választások eredményeit a 11. számú vinnicai és a 71. számú, Huszt központú egyéni választókerületben, ahol Olekszandr Dombrovszkijt, illetve Pavlo Balogát választották meg parlamenti képviselőknek tavaly októberben. Az ítélet egyúttal képviselői mandátumuktól is megfosztotta a független honatyákat.

MTI/kommersant.ua/korrespondent.net/szcs
Kárpátalja