A Donyec-medencei válságról tanácskozott az ukrán és a német államfő Kijevben

A Donyec-medencei válság kiéleződéséről, ENSZ-békefenntartóknak a térségbe vezényléséről és a normandiai négyek – Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország – egy újabb csúcstalálkozójának lehetőségéről folytatott eszmecserét kedden Kijevben Frank-Walter Steinmeier német államfő vendéglátójával, Petro Porosenko ukrán elnökkel.

A megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón Porosenko kijelentette: teljességgel elfogadhatatlannak tartja, hogy „az orosz fegyveres erők és az irányításuk alatt álló (szakadár) fegyveresek felelőtlen cselekedetei miatt” az elmúlt néhány hétben hirtelen megnőtt a tűzharcok intenzitása. „A szakadárok támadó műveleteket kísérelnek meg végrehajtani, amelyekkel szemben az ukrán fegyveres erők rendkívül hatékonyan állnak ellen” – fogalmazott az ukrán elnök.

Köszönetet mondott német kollégájának, hogy figyelemmel követi a Donyec-medencei konfliktus fejleményeit és azért, hogy támogatja ENSZ-békefenntartóknak a térségbe vezénylését.

Közölte, hogy Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter jelenleg New Yorkban tartózkodik, ahol a nap folyamán részt vesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának Ukrajnáról szóló ülésén, amelyen a kijevi diplomácia vezetője jelentést tesz. „Fontos lesz számunkra az orosz képviselő álláspontját is hallanunk, mert határozottan számítunk arra, hogy a közeljövőben megszületik a döntés a békefenntartókról” – tette hozzá Porosenko.

Az ukrán elnök kijelentette, Kijev továbbra is amellett van, hogy mihamarabb sor kerüljön a normandiai négyek egy újabb csúcsszintű találkozójára.

„Mint ahogy arról Aachenben megállapodtunk, megpróbálunk mielőbb megszervezni egy újabb csúcstalálkozót normandiai formátumban. Ennek érdekében utasításomra az elnöki hivatal helyettes vezetője június 1-jén Berlinbe utazik tárgyalni – közölte Porosenko, utalva Angela Merkel német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel május 10-én a németországi városban folytatott megbeszélésükre. A „normandiai négyeknek” Oroszország is tagja.

Porosenko ismételten leszögezte: Kijev követeli az Oroszország által megszállt területeken fogva tartott ukrán foglyok és az Oroszországban politikai okból bebörtönzött ukránok szabadon bocsátását. Név szerint említette az orosz börtönben négy éve raboskodó Oleh Szencov krími filmrendezőt, akit 20 évre ítéltek állítólagos terrorszervezet létrehozásának vádjával és Roman Szuscsenkót, az Ukrinform ukrán állami hírügynökség munkatársát, akit 2016 őszén vettek őrizetbe kémkedés vádjával Moszkvában és akire az ügyészség előző nap 14 év börtönbüntetést kért.

A Kreml tagadja, hogy lennének orosz katonák a Donyec-medencében, továbbá azt is, hogy Oroszország fegyvereket szállítana a szakadároknak, vagy bármely más módon beavatkozna a kelet-ukrajnai válságba, amelyet belső konfliktusnak, polgárháborúnak nevez.