A gyógyszertárakat érintő reformra készülnek Ukrajnában

Jelentősen csökkenhet a patikák száma Ukrajnában, a gyógyszerek pedig csak recepttel lesznek kiválthatók – tájékoztat a pmg.ua hírportál július 26-án.

Új reformtervezetet jegyeztek be a jogalkotók a parlamentben. A gyógyszerekről néven előterjesztett javaslat pontjai jelentős változásokat hozhatnak a gyógyszerforgalmazók részére. A beadvány előírja, hogy patikák egymástól legalább fél kilométeres távolságra nyithatók és üzemeltethetők. Korlátoznák a gyógyszertárláncok működését, mivel az előírástervezet szerint egy vállalat csak egy megyén belül tevékenykedhet, és legfeljebb négy patikát nyithat. A magánvállalkozók egyetlen patikát üzemeltethetnének.

Csak azok a cégek működtethetnének összesen nyolc patikát, amelyek gyógyszerek gyártásával is foglalkoznak, s melyeknek legalább három alapítójuk van.

A javaslat szerint gyógyszertárakat csak magiszteri szintű gyógyszerész diplomával rendelkező magánvállalkozók nyithatnak, az árusítók szintén csak szakirányú végzettségű személyek lehetnek.

A jogszabálytervezet szerzői szerint a gyógyszertárhálózatok – kihasználva piaci dominanciájukat – növelik az orvosságok árát.

A követelmények egy része nem vonatkozna a hatóságok, helyi önkormányzatok által üzemeltetett patikákra.

 

Kárpátalja.ma