A holland parlament felsőháza is megszavazta az EU-Ukrajna-szerződés ratifikálását

Nagy többséggel megszavazta a holland parlament felsőháza kedden az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés ratifikálását, amelyet korábban népszavazáson utasított el az ország lakossága.

A szenátusi képviselők közel kétharmada támogatta a ratifikációt, a helyi sajtó hírei szerint az ellenzők többsége a szélsőbaloldali és szélsőjobboldali pártok soraiból került ki.

„A szavazás azt a fontos jelzést küldi ukrán barátainknak Hollandia és az egész Európai Unió részéről, hogy Ukrajna helye és jövője Európában van” – fogalmazott Brüsszelben kiadott közleményében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

Az uniós tagországok közül egyedül Hollandia nem ratifikálta eddig az egyezményt, miután azt tavaly áprilisban a szavazók többsége elutasította az euroszkeptikus szervezetek által kiíratott, nem kötelező érvényű referendumon.