A kárpátaljai intézmények magyarországi támogatása is fáj az ukrán külügynek

Nem látszik enyhülni az ukrán külügyminisztérium magyarellenes politikája és a kárpátaljai magyarságra irányuló nyomásgyakorlás.

A megyei oktatási osztály július 29-én kiküldött levelében az ukrán külügyminisztérium rendeletére hivatkozva kéri a kárpátaljai oktatási intézmények fenntartóitól, hogy részletesen számoljanak be arról, hogy milyen magyarországi támogatásban részesültek az adott intézmények Kárpátalján 2014-től napjainkig.

A Kárpátalja.ma szerkesztőségéhez eljuttatott levél értelmében a sürgős feladat célja a külföldi támogatások átvételének és felhasználásának fokozottabb ellenőrzése, valamint az összeg eredménytelen felhasználási kockázatának csökkentése, a visszaélések elkerülése.

A fenntartók „postafordultával”, az adott munkanap végéig kötelesek tételes – az adományozókat, oktatási intézményeket, közvetett és végső kedvezményezetteket feltüntető – listát küldeni minden anyaországi támogatásról, annak céljáról és megvalósulási formájáról.

– A kérés abszurd, mivel a megyei tanáccsal korábban elfogadtunk egy határozatot az oktatás fejlesztéséről, amely leszögezi, hogy az oktatási intézmények részesülhetnek külföldi támogatásokban, továbbá diszkriminatív, hisz csak a magyarországi finanszírozásra vonatkozik, holott például Csehországból is kapunk támogatásokat – reagált a történtekre Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke.

A KMPSZ vezetője emlékeztetett rá, hogy az adott összegek hivatalosan érkeznek az országba, a munkálatok – melyekkel növelik az intézmények értékét – a hivatalos szervekkel történő egyeztetéseket követően kezdődnek. A támogatás Ukrajnában hasznosul, hozzájárul a kárpátaljai kereskedelem fellendítéséhez, s a támogatások mintegy 70%-a közvetve az ukrán állam zsebébe kerül.

– Nem tudunk másra gondolni, mint arra, hogy újabb politikai nyomásgyakorlásnak van kitéve a kárpátaljai magyarság. Mintha még mindig nem akarnák elfogadni, hogy partnerek és ezen ország állampolgárai vagyunk – értékelte a helyzetet Orosz Ildikó. – Most nem közvetve a támogatott cégekre és szervezetekre, hanem a kedvezményezettekre gyakorolnak hatást. Felháborítónak tartjuk ezt a kettős mércét, a hozzáállást egy olyan ország segítségéhez, egy olyan támogatási rendszerhez, amely itt a szovjet idők helyzetét próbálja felszámolni, ugyanis 30 év alatt ezek az oktatási intézmények vegetáltak. Semmiféle beruházás nem történt, nem kaptak felújítási támogatást.

Mintegy 200 kárpátaljai oktatási és nevelési intézmény részesült a Keleti Partnerség vagy a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program támogatásában, ezek mintegy 80 százaléka állami tulajdonban van.

Lapunk értesülései szerint azonos tartalmú levelet kaptak az anyaországi támogatásban részesülő egészségügyi és kulturális intézmények fenntartói is.

Bízunk abban, hogy az intézkedés a leköszönő hatalom egyik „búcsúajándéka”, s az új ukrán kormány megalakulását követően megfélemlítés nélküli konstruktív párbeszéd indul el Kijev és a kárpátaljai magyarság képviselői között.

Pallagi Marianna

Kárpátalja.ma