A Kárpátaljai Megyei Tanács kihelyezett ülése Beregszászban

Beregszászban ülésezett február 12-én a Kárpátaljai Megyei Tanács Helyi Önrendelkezésért Felelős Koordinációs Tanácsa.

Az ülés megkezdése előtt Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke a tanácstagok kíséretében megtekintette a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületét. Dr. Orosz Ildikó, a főiskola elnöke, a megyei tanács képviselője bemutatta a résztvevőknek a főiskolát, valamint a folyó tanévben megnyílt Felsőfokú Szakképzési Intézet épületét. Soós Katalin, az intézet igazgatója ismertette az intézet felépítését és működését, a résztvevők mindkét épületet megtekintették. A bizottsági ülésen Volodimir Csubirko megjegyezte, fontos, hogy a kárpátaljai magyarság ne hagyja el Kárpátalját, hanem az ukrán társadalom teljes jogú tagjainak tekinthessék magukat, és tudjanak itthon érvényesülni. Az ülés további részében a hatalom decentralizációjának kérdését, valamint az Európai Unió felé való közeledést vitatták meg a résztvevők, kiemelve, hogy Kárpátaljának, több uniós országgal határos megyeként példát kell mutatnia az EU-val való együttműködésben. A felszólalók az önkormányzatiság új ukrajnai formáit olyan előnyként értelmezték, aminek kihasználása előbbre viheti megyénk gazdaságát, fejlődését. A tanácsülés kiemelt témája volt még a turizmus, amivel kapcsolatban Dr. Orosz Ildikó szakmai és nyelvi megoldandó feladatokat tárt a tanácstagok elé, különös figyelmet fordítva mind az európai nyelvek elsajátításának fontosságára, mind pedig a kárpátaljai magyarságnak az államnyelv elsajátításával kapcsolatos tantervi és oktatásszervezési problematikájára. A felszólaló tanácstagok egyetértettek abban, hogy a kárpátaljaiak előtt lehetőségek tárháza áll a turizmus fejlesztésére, a háborús helyzet ellenére törekedni kell az Európai Unióval való szorosabb együttműködés elérésére és a turisták idevonzására.

Sponták Szabina

Kárpátalja.ma