A képviselők az óvodák mihamarabbi megnyitását kérik

Volodimir Voronov képvieslő javaslatot tett az óvodák megnyitásáról Denisz Smihal miniszterelnöknek – adta hírül május 8-án a pmg.ua internetes hírportál.

A karantén május 22-ig tart Ukrajnában, azonban május 11-től az ukrán kormány enyhítések bevezetését tervezi, ami azt jelenti, hogy a szülőknek dolgozniuk kell menni, azonban gyermeküket nincs kire hagyni. Jelen álláspont szerint az oktatási-nevelési intézmények csak szeptember 1-én nyitnak majd meg.

A magán óvodáknak ez jelentősen befolyásolja működését, mivel jelenleg nincs semmilyen bevételi forrásuk.
A Szluha narodu (Nép szolgája) párt javaslata szerint 3 szakaszban, még tavasszal megnyitnák az óvodákat az egészségügyi és higiéniás szabályok betartásával.

Az első szakaszban csak azon szülők gyermekei mehetnének óvodában, akik hivatalos munkahelyen dolgoznak és ezt igazolni is tudják, illetve a speciális igényű gyermekek. Így korlátoznák a csoportok létszámát.

A második szakaszban már engedélyeznék a nappali foglalkozásokat, rövid ideig teljes létszámmal.

Míg az utolsó, harmadik szakaszban teljesen megnyitnák az óvodákat.

Kárpátalja.ma