Kezdőlap » Kárpátalja » Közélet » A KMKSZ képviselője is jelen volt az Erdélyi Magyar Néppárt kongresszusán

A KMKSZ képviselője is jelen volt az Erdélyi Magyar Néppárt kongresszusán

170 küldött részvételével március 23-án Nagyváradon tartotta 6. Országos Küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt. A meghívottak között az eseményen jelen volt Mester András, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) gazdasági-önkormányzati titkára.

A kongresszus elején köszöntötte a honi, a Kárpát-medencei és dél-tiroli meghívottakat és küldötteket Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Néppárt védnöke, aki ismertette az erdélyi magyar nemzeti-polgári erők eddigi törekvéseit, valamint jelenlegi politikai helyzetét, s rámutatott: az Erdélyi Magyar Néppárt már 1990 óta a Fidesz partnereként tevékenykedik.

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott levélben üdvözölte a kongresszus résztvevőit, amelyben aláhúzta: érdemes megvizsgálni a Kárpát-medencében uralkodó politikai klímát, különös tekintettel a májusi európai parlamenti választásokra.

Levélben köszöntötte a küldöttgyűlésen megjelenteket Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, aki kiemelte a párt teljesítményét a 2018-as Minority Safe­Pack kisebbségvédelmi kezdeményezés aláírásgyűjtésében is.

Az Erdélyi Magyar Néppárt küldöttgyűlésének nemzetközi meghívottjaiként két dél-tiroli politikus volt jelen: Sven Knoll dél-tiroli parlamenti képviselő és Cristian Kollmann, a Dél-Tiroli Szabadságpárt vezetőségi tagja.

A KMKSZ és a kárpátaljai magyarság képviseletében Mester András köszöntötte a jelenlévőket, aki elmondta: „Nem élünk könnyű időket, sem önök, sem mi, Kárpátalján. Az embernek olyan érzése van, mintha vihar előtti csend lenne, amelynek szeleit minden nemzettársunk által lakott területen érezni lehet.” Rámutatott arra, hogy ha Ukrajnában egy nemzeti kisebbség a szerzett jogainak gyakorlását kéri számon a hatalmon, akkor azt szeparatizmusnak titulálják, honlapot hoznak létre, ahol listázzák az állítólagos kettős állampolgárokat, s azok ellen uszítják a lakosságot. „A KMKSZ, a kárpátaljai magyarság mindezek ellenére kitart amellett, hogy megillet minket anyanyelvünk szabad használata az élet minden területén. Jogunk van ahhoz, hogy gyermekeink anyanyelvükön tanuljanak, s ahhoz is, hogy Ukrajnán belül teljes jogú állampolgárokként éljünk. Jogaink megőrzése érdekében pedig minden törvényes eszközt igénybe fogunk venni, s köszönjük minden nemzettársunknak – éljenek azok a föld bármely részén –, hogy kiállnak mellettünk!” – jelentette ki Mester András.

A köszöntőbeszédeket követően Szilágyi Zsolt elnöki beszámolójában kijelentette: a Néppárt keresztény, konzervatív, az autonómia iránt elkötelezett, értékcentrikus, párbeszédre nyitott, föderalista pártként határozta meg magát, s nem mondhatnak le arról a stratégiai partnerségről, amelyet a Fidesszel építettek ki.

Szoros versenyt követően a küldöttgyűlés Csomortányi Istvánt, az alakulat Bihar megyei elnökét választotta az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnökének.

Forrás: karpataljalap.net

Szólj hozzá!

More in KMKSZ
A KMKSZ elítéli a kárpátaljai magyarok folytatódó ukrán hatósági vegzálását

Elítélte a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) csütörtökön, hogy az ukrán hatóságok ismét nagy számban idéznek be kihallgatásra kárpátaljai magyarokat,...

Close