A „málenykij robotra” emlékeztek Bustyaházán

A sztálini lágerekbe ártatlanul elhurcolt magyarokra emlékezett múlt vasárnap Bustyaháza magyarsága.

Az emlékezők a római katolikus templom udvarában, a második világháború és a sztálini lágerek áldozatainak emléktáblájánál gyülekeztek, ahol Franc András, a KMKSZ Bustyaházai Alapszervezetének elnöke 1944 őszének eseményeit felidézve elmondta: a tábla tizenhárom helyi lakosnak állít emléket. Ők egy embertelen korszak embertelen rendszerének: a sztálini diktatúrának estek áldozatul. Sokuk sírja mind a mai napig nem ismert – mondta –, hiszen a Kárpátoktól Kazahsztánig, Szibériáig, illetve más távoli szovjet lágerekig tartó út során többük holttestét – mindennemű végtisztességet nélkülözve – egyszerűen a vasúti sínek mellé dobta az ateista őrszemélyzet. „Ártatlanul hurcolták el őket, pusztán azért, mert nem voltak hajlandók megtagadni nemzetiségüket” – zárta szavait Franc András.

Imát mondott az odahaltakért Szulincsák Sándor római katolikus plébános is, rámutatva arra, hogy az 1944 őszén történteket megbocsátani lehet, de elfelejteni soha. Nagyon fontos – emelte ki –, hogy az akkor történtek emlékét átadjuk a következő generációknak.

Végezetül a megemlékezők elhelyezték a kegyelet virágait és koszorúit, majd közös ima hangzott el a mártírokért.

fzs
Kárpátalja hetilap