Kezdőlap » Kárpátalja » Közélet » A múltat meg kell becsülni!

A múltat meg kell becsülni!

Rovatunk mostani, Szalókát bemutató részében a háromnapos disznótorról, a párnapénzről és a halottlátóról is olvashatnak.

Barnát nem!

Somogyi Erzsébet és Irén

Somogyi Erzsébet és Irén

Somogyi Erzsébet szép és igényes kézimunkáiról mesélt.

– Úgy 15-20 éve megkértek, hogy varrjak tarisznyákat az iskolásoknak. Aztán több megrendelő is jött. A mintát egyedül rajzolom ki sablonról, de szoktam újakat is alkotni. Embere válogatja, ki értékeli és ki nem az ilyesmit. Sokan például a lányuknak készíttetnek garnitúrát. Már lehet kapni olyan jó minőségű selyemszövetet, amiből könnyen eltávolítható a pecsét, így használni is bátran lehet. Nagyon sok tehetséges gyerek is van a faluban, de ha nem foglalkoznak velük e téren, el fognak kallódni. Én hajnaltól éjszakáig is képes vagyok hímezni. Hobbinak jó ez. Aki pedig nem lelkesedéssel teszi, az egyáltalán ne is csinálja.

Soósné Somogyi Irén testvérét, Erzsébetet követően kezdett el komolyabban kézimunkákkal foglalkozni, amikor ő a hobbin túl már rendelésre is dolgozott. Falujuk testvértelepüléseire gyakran kerültek már el a munkái, hiszen szépen és igényesen dolgozik. A különböző motívumok alapjait és a mintákat a Fürge ujjakból merítik. A hímzést, nyírást (riselést) ketten végzik. Mivel most a kalocsai hímzés dívik, így legfőképp ezzel foglalkoznak, vigyázva, hogy betartsák az ehhez kapcsolódó szabályokat: nem lehet a munkában barna szín, a virágok színeinek harmonizálniuk kell egymással, a levelek kétféle zöld színből állnak, s a munkán megjelenhet a paprika vagy a búzakalász motívuma is. Sokan nem saját részre, hanem ajándékba készíttetnek valamilyen kézimunkát, hiszen az ilyesmi szép és előkelő ajándék. Ha pedig az ember odafigyel rá és kellőképpen megbecsüli, akkor több nemzedéken át megmarad. A XXI. század „vívmánya”, miszerint jobb megvenni, mint elkészíteni, a kézimunkák kapcsán is jelen van. Eddigi legnagyobb közös munkájuk a számos pászkatakarón, házi áldáson, menyecskekötőn túl egy tizenkét személyes ebédlőasztalra fehérbe fehérrel hímzett asztalterítő, és a hozzá tartozó monogramos szalvéták. Régen hagyomány volt, hogy mindenki belehímezte monogramját munkáiba, a Szalókáról elszármazott megrendelő tehát így akart emléket otthonáról.

Néhány szalókai recept a sütés-főzésben is jeleskedő testvérpártól:

Tormakáposzta kukoricadarával: a tormalevelet felforrósított tejsavóban addig puhítjuk, amíg színe sárga nem lesz. A savóból kiszedett levelekbe kerül aztán a hagymás-paprikás zsírral, füstölt hússal összekevert kukoricadara.

Cibere: a nagy szemű tengeridarát aszalt gyümölccsel megfőzzük, behabarjuk. Ha nincs aszalt gyümölcs, a darát magában főzzük meg, s habarás után lekvárt teszünk bele.

Kaszáslé: az egész napos, kalákában folyó kaszáláskor főzték. A sódar csontját és a húst megfőzték, felzöldségezték petrezselyemmel, sárgarépával, behabarták, rizskását tettek bele.

Háromnapos tor

Fekete Erzsébet a Zádor Dezső Művészeti Szakközépiskolában végezte tanulmányait. 1974-ben a bátyúi zeneiskolában, majd az Eszenyi Középiskolában kezdett dolgozni és hagyományőrzéssel foglalkozni. Mivel kétszólamú énekkart az iskolában nem tudott szervezni, népdalokat kezdett oktatni, s ehhez társította a néptáncoktatást, a népszokások felelevenítését is. Összevonva mindezeket olyan jeleneteket állított színpadra, amelyekben táncos, szöveges és énekes rész is akadt. Mindezekbe beleszőtte az általa, főleg édesanyjától, Szántai Piroskától gyűjtött dalokat, szokásokat is, megelevenítve az egykori fonóesteket. 1990-től Szalókán dolgozott, ahol dráma- és énekszakkör is működött, hagyományőrző viszont itt sem. Akkoriban televíziósok jártak a faluban, hogy megörökítsék a szalókai disznótort, amely az előkészületeknek, a munkának és a mulatságnak hála három napig is tartott. Ebből is született egy jelenet. Ezeket a gyerekek is nagyon élvezték, s közben játszva ismerkedtek meg régi dalokkal, szokásokkal, tárgyakkal. E műsorokkal külföldön is felléptek, eredményesen. Erzsébet idejét mostanság főleg az alkotás köti le. Rongyból készít nem mindennapi, mesés helyeket, alakokat ábrázoló pokrócokat unokái gyerekszobájába. Két méter elkészüléséhez ugyan 2-3 nap is kell, de a rongypokrócszövés mondhatni művészi szintre való emeléséért ez az idő nem is olyan sok.
Kötél, tető, seprű

Bíró János számos mesterséghez jól ért. Annak idején azért kezdett el asztalosmunkákat készíteni, mert 5 évig kellett volna dolgoznia, hogy otthonába ezeket megcsinálják. Készített hát magának szerszámokat, és később már másnak is dolgozott. Amikor a kolhoz asztalosa szakmát váltott, és elment vasesztergályosnak, János bácsinak kellett folytatnia a munkáját és a koporsókészítést is. Egyik éven rengeteg volt a dohány, és már egy kötélcsináló sem vállalta el a kötélkészítést a kolhoz számára. Ezért a kolhozelnök elvitte János bácsit egy zsinegkészítőhöz. Ő ott alaposan megfigyelte a gépet, s otthon maga is összerakta. Az övé viszont már árammal működött, nem kézi erővel kellett hajtani. Készített zsineget, borjúkötelet, kötőféket is kötélből. Sőt, a gépet sikerült aztán úgy továbbfejlesztenie, hogy az magában végezze el a munkát, ne kelljen 2-3 ember munkája is mellé. Mindemellett pedig az ácsmunkában és a seprűkötésben is tevékenykedett úgy, hogy a szakmát megfigyelte, nem pedig megtanították rá.

Bacskai Béla vőfély

Bacskai Béla vőfély

600 lakodalom

– 1989-ben egy ígéret révén kezdtem el vőfélykedni – emlékszik vissza Bacskai Béla. – Egy ismerősöm, mivel tudta, hogy szeretek mulatni és mulattatni, felkért, hogy majd legyek a vőfélye, ha férjhez megy. Amikor esküvő előtt állt, kérdezte, hogy készülök-e rá. Nehéz volt elindulnom ebben, de próbáltam összegyűjteni a szokásokat, verseket. Levezettem az első lagzit, és azóta művelem ezt az „ipart”. Továbbra is gyűjtöm a szalókai, eszenyi és környékbeli szokásokat, amelyek ma már nem annyira ismertek. Ilyen például a párnapénz szedése, a szakácstánc, kásapénzszedés a szakácsasszonyoknak. A párnapénzt azért szedték össze a komaasszonyok, hogy jó párnát vehessen magának az ifjú pár. A szakácsasszonyok pedig az egész heti sütés-főzésért megérdemelték a táncot, amely során a menyasszony kötővel kedveskedett nekik. Gyűjtöttek a zenészeknek is. Ma viszont egész más szokásokra tértünk át. A fiatal pár szeretné, hogy a lakodalmuk szép és emlékezetes legyen, de a hagyományokat nem igazán ismerik, nem tudják, mit jelent valójában a leánybúcsú, legénybúcsú, lánykikérés. Ezért néha muszáj rávezetni őket, hogy legyen egy „hivatalos” része is a lakodalomnak. A vőfélynek kell tehát irányítania, hiszen a párnak az az első lakodalma, míg nekem eddig már több mint 600 volt. Próbálom összehozni a modern és a régi világot.

A Visktől a Felvidéken át egészen Tokajig ismert vőfély az általa összegyűjtött verseket, szokásokat meg is jelentette Lakodalmas népszokások Kárpátalján címmel. Ebben olvasható a következő, 1905-ben egy néhai vőfély által lejegyzett vers a kásapénzszedéshez: főzőasszonyok kezüket bekötve, jajgatva közölték, hogy kezüket elégette a kása. Ekkor a vőfély szólt: „Halljunk szót, uraim, megint papolok, Szegény szakácsnőink ügyében kiáltok. Addig, jó uraim, tőlük meg nem válok, Amíg meg nem nyerem, amiért itt állok.// Szegény szakácsnő a kását keverte, A főzőkanállal a fedőt leverte. Amint a tűzből hirtelen kivette, Szegény a jobb kezét bizony megégette.// Uraim, nézzük hát könyörületesen, Méltó, hogy a szívünk őrajta megessen. És, hogy a doktornak kontót fizethessen, Számára minden ember egy pár krajcárt vessen.”

Az I. Kárpátaljai Vőfélytalálkozóra 2009. április 26-án került sor Szalókán a KMKSZ Megyei Szervezete és az ötletgazda Bacskai Béla jóvoltából. Célja, hogy felelevenítse, ápolja, továbbvigye a magyar lakodalmas és vőfélyszokásokat. A tréfás, pikáns, megható versek sorát minden évben egy-egy település lakodalmi szokásai, lakodalmas zenék, vagy épp kiállítás teszi színesebbé. A találkozó az évek során megyénk egyik legnépszerűbb rendezvényé vált, s nemcsak a kárpátaljaiak számára.
Credo és Ringató

Nagyné Fekete Zsuzsanna, Fekete Erzsébet lánya zenei szakközépiskolát és egyetemet is végzett hegedű szakon. 2007-ben a Credo Alapítvány berkein belül megszületett a Szalókai Nyitnikék Zeneiskola, amelynek jelenleg is a vezetője.

– Zeneiskolánkban másként folyik a tanítás, mint egy állami intézményben. Nagy hangsúlyt fektetünk a gyerekek zenei igényeire. A szolfézs és a zeneirodalom oktatása mellett a gyerekek egy vagy két hangszert is választhatnak, amit később akár meg is változtathatnak. A Zurgó Együttes jóvoltából, a magyar állam támogatásával csángó magyar hangszereket kapott az alapítvány és a zeneiskola, és 4 éve meg is alakult a csángó magyar zenekarunk. A gyerekek csak magyar népzenét játszanak, többek között csángódobon, ütőgardonon, furulyán, hegedűn. Nemrég részt vettem a kimondottan a kisgyermekkori zenei neveléssel foglalkozó Ringató tanfolyamon, aztán itthon is elkezdtük ennek megvalósítását. 0–3 éves korú gyerekek zenei nevelésével foglalkozunk a szülők, általában az anyukák bevonásával. Őket tanítjuk meg hangszeres játékot is bevonva a magyar népi gyermekdalokra, mondókákra, ritmusos, mozgásos játékokra. Ezeket a gyerekekkel együtt tanulják, így a kicsik zenei nevelése a tanulással egy időben zajlik, nem tudatosan, hanem a látás, hallás, ismétlés útján. A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület által már Szürtében is működik ilyen. Azáltal, hogy a szülő énekel, eljátszik egy mondókát, ritmikusan mozgatja a gyermekét, automatikusan fejlődik a kicsi mozgáskoordinációja, ritmusérzéke, hallása. A Ringató folytatása már óvodásokkal foglalkozik. Szeretném módszertanilag ezt is elsajátítani, majd alkalmazni is.

Kozma Matild babalátogatóhoz csomagol

Kozma Matild babalátogatóhoz csomagol

A legjobb ajándék

Kozma Matildot anyósa tanította meg szőni, mondván, hátha egyszer hasznát veszi az életben. És mit ad Isten? Újra divatba jött a szövés. Ezt megelőzi többek között a felvetés, amit Szalókán Matild néni és még egy hölgy tud csak megcsinálni. Segítenek is annak, aki kéri. A szövés aprólékos munkát igényel. Az egyszerű, parasztcsíkos pokrócokon kívül, amelyekben 5 centinként változnak a csíkok színei, Matild néni mostanság inkább szőnyegszerű, mintás pokrócokat sző. A mintákat a szövőnők átadják egymásnak, de mindig attól függ a végeredmény, hogy milyen rongy áll rendelkezésükre. A mintáshoz több kell, mint az egyszerű csíkoshoz. Megrendelésre nem dolgozik, viszont gyakran ajándékozza oda munkáit. A magyarországi vendégek például bármi más ajándéknál jobban örülnek egy szál pokrócnak. Bátyja lányát és menyét is megtanította a szövéssel kapcsolatos dolgokra, így anyósához hasonlóan ő is továbbadta értékes ismereteit, tudását.

Matild néni elmesélte, hogy régen, ha a rokonságban kisbaba született, akkor babalátogató előtt egyik nap háromféle süteményt és egy tortát sütöttek, másnap pedig tyúkhúslevest (combjával és szárnyával) és haluskát készítettek pörkölttel vagy tejfelesen. Ezeket külön ételhordó edényekbe tették, majd külön e célra szőtt ételhordó kendőbe kötötték. A süteményt kosárba rakták, kosárterítővel letakarták, majd a levessel, haluskával, és a tálcán csipketerítővel letakart tortával vitték babalátogatókor.

Halottlátóba (még a virrasztás előtt) egy kosár lisztet, tíz tojást – ezeket egy kendőbe kötve – és egy tyúkot vittek. Koszorút inkább csak akkor vittek, ha közeli ismerős hunyt el.
A felnövekvő nemzedék érdekében

Orosz Kálmán, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, magyartanár esetében a régiségek gyűjtése több módon is értelmezendő.

– Már régen kezdtem el a régiségek gyűjtését, mert a szüleimtől, nagyszüleimtől azt tanultam, hogy a múltat meg kell becsülni. Abban az időben nem volt hagyománya, értéke az ilyesminek, de a példamutatás mindenkiben nyomot hagy. Számomra példaadó volt például az, hogy nagyszüleim, édesapám átmentették azt a szalókai falunévtáblát, amely ma a hagyományőrző kiállításunk egyik darabja. A régi tárgyaknak jelentőségük van, hiszen a szavak elszállnak, és nem mindenki tudja már a régi dolgok megnevezését például. De ha ott van valami egy kiállításon, akkor már érdeklődnek utána. Akkor látszott meg ennek a jelentősége, amikor a diákok, akiket nemzetközi anyanyelvi táborokba eljuttattam, ott egy-egy kirándulás alkalmával felismertek valamit a néprajzi kiállításokon. Van jelentőségük azoknak a kiállításoknak is, amelyeket minden évben megszervezünk a falunapon. Ott nemcsak az én tárgyaim láthatóak, hanem sok más helybelié is. És jó lenne, ha ezek meg is maradnának. Ha lenne egy állandó kiállítsunk, tájházunk, ami rég dédelgetett terv, kiállíthatnánk egy lőcsös szekeret, régi szerszámokat, eszközöket, amelyek még fellelhetőek a falunkban. Mert ha nem adjuk tovább mindezeket a felnövekvő nemzedéknek, akkor elvesznek.

A KMKSZ Szalókai Alapszervezete 1996 óta minden év augusztusának 3. vasárnapján megrendezi Szalókán a Hazahívogató Falunapot. A nagyszabású rendezvényre a helyieken, a testvértelepülések képviselőin és az érdeklődőkön túl a faluból elszármazottakat is minden évben szeretettel hívják, várják. Horgászverseny, istentisztelet, fotó- és néprajzi kiállítás, kulturális műsor, tánc, zene, utcabál – csak néhány azon programok közül, amelyekkel a szervezők a vendégeknek kedveskednek. Így tehát a rendezvény azon túl, hogy hazavonzza a falu elszármazott fiait, lányait, egyúttal jeleskedik a magyar néphagyományok és a magyar folklór ápolásában is.

Nem minden falu büszkélkedhet ilyen sok, a hagyományokat és a múltat tisztelő és ápoló személlyel, mint Szalóka. Reméljük, a rég dédelgetett álmok hamar valóra válnak majd, hogy mindenki láthassa: igenis van mire büszkének lenni, van mit megbecsülni!

Akinek van kiegészítenivalója Szalóka múltjához, jelenéhez, értékes tárgyaknak, papíroknak van a birtokában, és azt szívesen megmutatná, jelentkezzen levélben szerkesztőségünknél.

Espán Margaréta

Forrás: karpataljalap.net

Szólj hozzá!

More in honismeret, mesterség
29307 1
Beleszületni, ápolni, továbbvinni

Rovatunkban ez alkalommal az ungvári járási Szürte néhány olyan lakóját mutatjuk be, akik a szépet nemcsak látják, de maguk is...

Close