repuloroncs ua

A szakadárok lelőttek két ukrán vadászgépet

Az ukrán „terrorellenes erők” tájékoztatása szerint oroszbarát szakadárok lelőttek szerdán két Szu-25-ös ukrán vadászgépet Kelet-Ukrajnában.

A „terrorellenes művelet” sajtóközpontja Facebook-oldalán azt közölte, hogy a szeparatisták légvédelmi rakétákkal lőtték le a két gépet a Donyeck megyei Dmitrivka település térségében.
A szakadárok az ukrán légierő négy vadászgépből álló kötelékét támadták meg. A harci gépeket – amelyek az államhatárt védő szárazföldi erőknek nyújtanak légi támogatást – feladatuk sikeres végrehajtása után érte a támadás. Két gép lezuhant, a pilóták a sajtóközpont közleménye szerint katapultáltak.
Olekszij Dmitraskovszkij, a „terrorellenes műveletben” részt vevő erők szóvivője korábban már telefonon megerősítette ukrán újságíróknak, hogy az orosz határ közelében valóban lelőttek két ukrán vadászgépet. A hírt később Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője is megerősítette.
A védelmi minisztériumban azt közölték, hogy az előzetes értesülések szerint a pilótáknak „valószínűleg” sikerült katapultálniuk. Hozzátették, hogy olyan területen érhettek földet, amelyet szakadár fegyveresek tartanak ellenőrzésük alatt.
Jelenleg különleges alakulat kutat a térségben a pilóták után.
A múlt héten az ukrán légierő egy Szu-25-ös vadászgépét és egy An-26-os katonai szállítógépét lőtték le.

Forrás: MTI