Kezdőlap » Kárpátalja » Közélet » A téli kutyakölyök és a nyári menyasszony esete
Lőrinc Gyula bútorkészítő

A téli kutyakölyök és a nyári menyasszony esete

Cipola Gizella, a Kijevi Állami Operaház magánénekese és Kovács Vilmos költő szülőfalujában, Gáton jártunk, s innen mutatunk be néhány hagyományőrzőt, hagyományt.
Makett – lakkozás – összeszerelés
Lőrinc Gyula a középiskola befejezése után kezdett neki a bútorkészítésnek.
– 1974-ben kerültem el egy beregszászi bútorkészítő üzembe. Mesterember felügyelete alatt tanultunk, az első évben még nem dolgoztunk. Legelőbb azzal ismertettek meg bennünket, hogy miből is áll a bútorkészítés. Aztán következett a szerszámok beszerzése, s csak utána mehettünk a munkaasztal mellé. Műbútorokat gyártottunk, s raktunk rájuk díszítéseket is, igyekeztünk mindig újítani valamit, hogy haladjunk a korral. Bejártunk a kárpitosokhoz és a műhelybe, ahol a rugókat készítették, és mindenhol igyekeztünk ellesni valamit. El kellett készítenünk a különböző bútordarabok makettjeit is, és ha jól sikerültek, akkor később minősítést, kategóriát kaptunk. A legmagasabb a 4-es volt, amit meg is kaptam. Azt pedig nem adják oda egyszerűen. A bútorkészítés egész folyamatát tudni kell hozzá, a kezdéstől a befejezésig. A munka a mérték leadásával kezdődik, aztán jön az anyag előkészítése, a bútor elkészítése, a lakkozás, kiszállítás, összeszerelés. Összesen 21 évet dolgoztam le az üzemben. A 90-es évek közepén hazakerültem, azóta itthon dolgozom. A faluban a vásárolt bútorok legalább 75%-át én szereltem össze, amire nagyon büszke vagyok. De jártam más falvakba is összeszerelni, javítani régi bútorokat. Fényűzően ugyan nem lehet megélni ebből, de büszke vagyok arra, hogy munkanélküli segélyre azért soha nem szorultam.
Próbaházasság és ijesztők
Király Katalin, a Gáti Kovács Vilmos Középiskola magyartanára egyetemista éveiben Gát neveivel foglalkozott, többek között a leggyakoribb vezeték- és keresztnevekkel, megkülönböztető vagy csúfnevekkel. Utóbbi a sok azonos családnév miatt volt elterjedt. Összesen 390 ilyen nevet gyűjtött össze, amelyből 207 nem kapcsolódik a megnevezett személyhez. Az illető személy apjának kereszt-, ragadvány, vagy becenevének segítségével alkotott csúfnevek fordulnak elő, mint a Bőrös, Brinyusz, Broving, Bizser, Berena. Mindezek a Botlik József által írt és Soós Kálmán által szerkesztett Száz magyar falu sorozat Gát című részében is olvashatóak. A kiadványból szemezgettünk:
„A disznótoros vacsorakor, este, úgynevezett ijesztők látogattak a házhoz. Arcukat elrejtve, olykor a karjukat és a lábukat szalmával becsavart kéregetők, akik énekükért, táncukért egy kis kolbászt, hurkát és fejenként egy pohár bort kértek és kaptak.”
„Gáton a legtöbb lakodalmat farsang idején tartották, mert régebben ekkor volt a legtöbb idejük a falusi embereknek a mulatságra. A helyi mondás napjainkban is úgy tartja: Téli kutyakölyök, nyári menyasszony, egyik se jó.”
„A felserdült, de hivatalosan a legények közössége által még el nem ismert nagyfiúk húsvét másod- vagy harmadnapján este meghívják valamelyikük házába az idősebb legényeket. […] A hangadó kézfogással felavatja a jelentkezőket, majd társai megragadják az avatandót, feldobják a levegőbe, úgy, hogy az ülepe jól hozzáütődjön a mestergerendához. Ha az avatandó a fájdalomtól sírva fakad, akkor elbukott a legényavatáson, és várnia kellett a következő húsvétig. Addig azonban nem szabad lányokhoz járnia, udvarolni.”
Pálóczi Horváth Lajos jegyezte le, hogy „Gáton… dívik a próbaházasság intézménye. A legény megkéri a lányt a szülőktől, s ha azoknak nincs kifogásuk a kérő ellen, akkor bizonyos zártkörű kisebb ünnepség után a lányos háznál megvetik a fiataloknak a közös nyoszolyát, és lefektetik őket egymás mellé. Ha a menyasszony nem akar lefeküdni, ezt olybá veszik, hogy „nem kedvelli” a vőlegényt. Ilyen esetben a próbanászéjszaka elmarad. Ha az elhálás megtörtént, s ha a próbaidő végén is változatlanul ragaszkodnak egymáshoz, akkor megtartják a hivatalos esküvőt.”
Szerepcsere

Mátyus Erika a pokrócszövést mutatja

Mátyus Erika a pokrócszövést mutatja

Mátyus Erika a kézműves „hóbortoknak” hódol.
– Szőni nagymamámtól tanultam meg. Eleinte csak figyeltem őt munka közben, és amikor nem látta, beleültem a szövőszékbe, hogy ki is próbáljam. Ő nagyon szeretett ezzel foglalkozni, és úgy tanított, hogy mindent precízen csináljak. Egy idő után aztán rám maradt a munka. Iskola után a szövés volt számomra a pihenés, és akkor már nagymamám segített nekem. Most pedig édesanyám és a két fiam segít. Nagymamám másként szőtt, mint én. Régen sok cérnát öltek bele a pokrócokba, annyit, hogy azt manapság nem fizetné meg senki, mert mindenki csak azt nézi, hogy pokróc és kész. Nálunk nem is értékelik annyira, mint régen. Külföldön jobban is szeretik. Magyarországról és Hollandiából is voltak itt önkéntesek, akik igazán tudtak örülni egy szál pokrócnak. Nálunk viszont természetesnek veszik, hogy van. De azért nem marad rajtam soha, amit megszövök. Bő két évvel ezelőtt gyöngyözéssel is elkezdtem foglalkozni, mostanság pedig harisnyavirágokat készítek. Iskolás éveim alatt még plüssjátékokat is varrtam, amelyekből Magyarországon sokat eladtunk. Mindig van valami hóbortom, egy új korszakom, s akkor mindig valami új dologgal akarok foglalkozni. Dolgoztam a helyi cigány gyülekezetnél, és elvégeztem a gyermekevangelizációs közösség egy tanfolyamát, hogy gyerekekkel is foglalkozhassak. Szombatonként gyűlünk össze a parókián kézműveskedni. Nagyon élvezem ezt a munkát, és a gyerekek sokszor hazamenni is alig akarnak a foglalkozásokról.
Levélke és csecses korsó
A helyi középiskola egy 25 négyzetméternyi területét padok és tábla helyett az iskolai tájház foglalja el. Erről annak vezetője, Harsányi Enikő mesélt.
– A múzeum Kopasz Ida, iskolánk egykori földrajztanára kezdeményezésére jött létre 1990-ben. Kezdetben főleg a tanárok feladata volt a régi tárgyak összegyűjtése, akik aztán a diákokat is bevonták a munkába. Román Erika igazgatónő és mint magyar szakos tanár és nagy patrióta, Király Katalin is bőven kivette a részét a múzeum létrehozásából, amely 2013 óta hivatalosan is létezik. A gyűjtés folyamatosan zajlik, bár mostanság elég nehéz idevaló tárgyakat fellelni, mert sok fiatalnak hiába mondták nagyszülei, dédszülei, hogy a régi dolgok értékesek, kidobták azokat. Négy részt igyekeztünk kialakítani a megmentett tárgyakból: munkaeszközök, háztartási eszközök, falusi bútorzat és ruházat, régi okiratok. A múzeum több mint 250 tárgya között szerepel több cserépedény, korsó, lekváros szilke, levélke fonaltekerő, kenyérbevető lapát, sulyok, szenes vasaló, és a szövőszék több része is. Történelemórán és hagyományőrző szakkörön bejárnak ide a diákok. A gyerekek csak ámulnak, mert sok tárgyról elképzelni sem tudják, mire használhatták régen. Sokkal jobban megjegyzik így a tudnivalókat, mintha csak elmondanák nekik. De néhány dolgot – például a lekváros szilkét, a kolompot, a csecses korsót – még felismernek.

Kacsó Éva és néhány munkája

Kacsó Éva és néhány munkája

Fő az akarat
Kacsó Éva kézimunkáiról mesélt.
– Hímezni anyukámtól tanultam meg kiskoromban, horgolni, kötni pedig az iskolában kézimunka órán. A tanár hozott nekünk papíron mintákat, s arról kellett horgolnunk. Az alapokat így elsajátítottam, aztán más minták elkészítésére már magamtól is rájöttem. Leginkább az angyalka horgolását szeretem. Azt már magamtól is tudom, néznem sem kell a mintát. Eddig nem volt még olyan technika, amelyet ne sikerült volna elsajátítanom. Bár régen kötöttem ruhákat a babáimra, meg mellényt, nadrágot is, ezt annyira nem szeretem. Inkább hímezek. A mintákat jobbadán anyukám régi munkáiról veszem. És sokat találok az interneten is. Ki is rajzolom, ami kell, a nagyon kicsi mintákat pedig a férjem rajzolja át nagyban. Sokat dolgozom eladásra. Rendelni főleg horgolt munkákat, fülbevalókat, karácsonyra angyalkákat, csengőt, hópelyhet vásárolnak tőlem. Hímeztem már lakodalmas kötőt, amiből aztán sokat rendeltek. Tavaly például 15 darabot kellett kihímeznem egy esküvőre. Egy darab 2-3 napig készül, ha egyszerűbb a minta. Ha bonyolultabb, akkor 4 nap is kellhet. Magam végzem ezekhez a rajzolást, hímzést, és a fodrot is én varrom fel varrógéppel. De két gyermekem mellett inkább csak este jut rá időm. Hatéves kislányom is szeretne ilyesmivel foglalkozni, csak még kicsi. De akarja, az a fő. A szomszédasszonyokat is tanítottam kézimunkázni. Igaz, sokan nem értékelik a kézimunkákat, mert inkább a boltban kapható, nyomtatott mintájú holmikat veszik meg.
2×45 az örökségből
Népi örökségünk megőrzését szolgálja a Bak Beáta által vezetett hagyományőrző szakkör is.
– Három éve indult el a hagyományőrző szakkör iskolánkban. Alsósokkal, 3–4. osztályosokkal foglalkozom heti két alkalommal, 2-szer 45 percben. Jelenleg több mint húsz gyerek jár a szakkörre. Különböző népi játékokat, népdalokat szoktunk tanulni, készítünk csuhébabát, voltunk kiránduláson a munkácsi várban, és az iskolamúzeumunkat is megtekintettük, ahol a régi használati tárgyakkal ismerkedhettek meg a tanulók. Mátyus Erikánál megnéztük, hogyan készül a szőttes pokróc, és a gyerekek is beleülhettek a szövőszékbe, kipróbálhatták a szövést. Ahhoz képest, hogy falusi gyerekekről van szó, sokuk még egyáltalán nem látott ilyen „gépet”. Igaz, nincs már sok nálunk sem. Mindezek mellett igyekszünk a régi hagyományokkal is megismerkedni. Sorra vesszük az évben a különböző ünnepeket, jeles eseményeket, s a hozzájuk kapcsolódó szokásokat, gyűjtünk régi szólásokat, közmondásokat. Volt olyan foglalkozásunk, amelyiken csak a nagyszülőktől gyűjtött játékokkal foglalkoztunk.
Ne haragudj, ha tanítanak
Nem sok település büszkélkedhet azzal, hogy még ma is van tevékenykedő patkolókovácsa. Márton József viszont fáradhatatlanul üt, hajlít, vasal.
– Az idősebb mesterek mindig mondták, sose haragudjak meg, ha tanítani akarnak. Így lettem végül kovács 1992-ben. Eleinte tanulóként még csak a tüzet piszkáltam, vigyáztam, el ne égjen a vas a tűzben. Közben ellestem ezt-azt, de nem tanítottak konkrétan semmire. ’96 óta pedig már egyedül dolgozom. Régen gyári patkókat hoztak, így azokat csak fel kellett rakni, megigazítani. Aztán már készíteni is kellett. Olyan vasat veszek patkónak, amilyet tudok, nem konkrétan patkónak valót. Az anyagot felmelegítem, hogy ki tudjam nyújtani. Ez légkalapáccsal történik. Aztán behajlítom a sarkait, majd összehajtom, hogy megkapja a patkóformát, közben belevágok az oldalaiba egy-egy csíkot, és azokban csinálom meg a lyukakat a szegeknek. Nem a ló lábának, vagyis patájának mérete után dolgozom. Különböző patkókat készítek, és abból azt választhatja ki a vásárló, amelyiket akarja. Sokan jönnek is venni vagy megrendelni, de Munkácsra is visszük eladni, valamint Ardóba is, egy boltba. Egyszerre 5 darab készül, amivel általában 2,5 óra alatt végzek. Fel is ütöm a lóra a patkót. De sokan már maguk végzik a vasalást, és inkább olyan lovat hoznak csak ide, amelyiket ki kell kötözni, mert nem akar rendesen állni patkolás közben.
Szép és stabil
Az árokparton sétálva nem is gondolnánk, hogy a gyékény hosszú, zöld leveleiből az olyan személyek, mint Lakatos Jolán, mi mindent tudnak készíteni.
– Nagymamámtól tanultam meg kötni. Ő megtanította édesanyámat is, minket pedig kisgyerekként bevontak a munkába. Nálunk a cigányság nem jár lopni, hanem kézimunkákból él. Generációról generációra megy nálunk a tanulás. A szükséges anyagot magunknak készítjük be ősszel. Szeptember vége után a legjobb vágni, mert addigra érik be a gyékény. Ha nem elég éretten vágják le, akkor abból nem lesz tartós a munka, mert elszárad, eltörik. Mindig annyit vágunk, hogy a következő vágásig elég legyen, majd kikötözzük, kiszárítjuk, és addig, míg nem kezdünk el dolgozni vele, száraz helyen tároljuk, mert ha megázik az anyag, utána már nem olyan igazi sárga a színe, nem szép belőle a kézimunka. Kötés előtt felpucoljuk, és kicsit újra megnedvesítjük, hogy másnap már lehessen dolgozni vele. Régen főleg kis fedeles kosarakat, asztali tálcákat, szakítókosarakat, méhkasokat kötöttünk. Ma már több mindent, sokat egyedül gondolunk ki. Az ilyen komponálásban a lányom jó, aki még fésű- és kanáltartót is kigondolt. Van egy női csapatunk, akikkel dolgozunk. Az elmúlt két évben például Amerikába kötöttünk. De készítettünk bevásárlókosarat, szalvétatartót, tányéralátétet, vázát, ceruzatartót, szemetes kosarat is. Minél kisebb az adott dolog, annál több a gond vele. Míg megkötök egy egész kicsi kosarat, mondjuk egy olyat, amiben csak egy tojás fér el, addig lassan meg tudok egy nagyot is. Három óra kell rá legalább, mert én gyerekkoromban úgy szoktam meg, hogy a munkának szépnek és stabilnak kell lennie. A Nagyberegi Református Líceumba is elvittek többször kötést tanítani. Még az amerikai önkéntesek is megtanulták.
Dicséretes, hogy Gát sok lakosa a mai napig is töretlenül ragaszkodik mindahhoz, amit magyarságával együtt örökölt. Reméljük, ezen személyek, munkájuk, tanítványaik nem jutnak a nyári menyasszony sorsára.
Akinek van kiegészítenivalója Gát múltjához, jelenéhez, értékes tárgyaknak, papíroknak van a birtokában, és azt szívesen megmutatná, jelentkezzen levélben szerkesztőségünknél.

Espán Margaréta

Forrás: karpataljalap.net

Szólj hozzá!

More in Gát, honismeret
A műhelytől a zajdáig

„Felmászott a kakas a létrára, kukorékol hajnalhasadtára. Hajnal hasad, páros csillag ragyog, látod-e, babám, hogy még mindig nálad vagyok?” –...

Close