A tiltás ellenére is járnak kamionok a beregszászi kőhídon

A teherautó-sofőrök figyelmen kívül hagyják azt a rendeletet, mely tiltja a nyolc tonnát meghaladó össztömegű járművek forgalmát a beregszászi Vérke-hídon.

Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó határozata alapján október elsejétől a kamionoknak Beregszász érintése nélkül, Munkács irányából Beregkisfaludon (Szilce) át kellene haladniuk a nevetlenfalui ukrán–román határátkelő felé. Az elkerülő szakaszra vonatkozó közlekedési táblákat ugyan kissé késve, de elhelyezték a megfelelő pontokon.

Hiába azonban a megyei szintű intézkedés és a médiában megjelenő tájékoztatás, intés, a sofőrök nem tartják be a forgalomkorlátozást. A rendőrség eközben tétlenül nézi a szabálysértések sorát. A helyi vezetők tehetetlenek ez ügyben, mivel a teherforgalom leállítása nem tartozik a hatáskörükbe.

A boltíves kőhídon naponta közel kétszáz – egyenként akár húsz-harminc tonnás – tehergépkocsi halad át. Ennek következtében a történelmi műemléken repedések keletkeztek, s a híd balesetveszélyessé vált.

Kárpátalja.ma