A Védelmi Minisztérium a Donyec-medencei ukrán veszteségekről

Az év eleje óta az orosz fegyveres agresszió miatti kelet-ukrajnai harcokban közel 80 ukrán katona vesztette életét, ezenkívül több mint félezren megsebesültek – közölte a Tizsdenynek adott interjújában Anatolij Petrenko altábornagy, a védelmi miniszter európai integrációért felelős helyettese.

„Folytatódik a nagy kaliberű fegyverek, a pilóta nélküli repülő szerkezetek alkalmazása, területeket aknásítanak el, az aknák miatt emberek halnak meg, pusztul a polgári infrastruktúra, a területünkön oroszországi katonák tartózkodnak… Mit jelent ez? Ez majdnem 80 elesett és több mint 560 sebesült idén” – ismertette a helyzetet Petrenko.

Ebben az összefüggésben az altábornagy hangsúlyozta, hogy az ENSZ kelet-ukrajnai béketeremtő missziója „abszolút logikus kezdeményezés”, amely biztosíthatja a 2014–2015. évi minszki megállapodások végrehajtását. Hiszen, mutatott rá a miniszterhelyettes, a vonatkozó megállapodások ellenére az Oroszország által irányított fegyveresek változatlanul nehézfegyverzetből lövik az Ukrán Fegyveres Erőket, miközben továbbra is érkeznek a megsegítésükre a reguláris erőkhöz tartozó orosz katonák és technika.

Az interjút ismertető Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata emlékeztet, hogy a 2018. márciusi állapot szerint 2378 ukrán katona, köztük négy nő esett el a Donyec-medencei orosz agresszió következtében.

(tyzhden.ua/zn.ua/Kárpátalja)