Kezdőlap » Kárpátalja » Közélet » Ahol a valódi érték a divat
eszeny cimer

Ahol a valódi érték a divat

Az ungvári járási Eszeny sok-sok lakójának példája mutatja, mennyivel viszi előrébb az embert az, ha szabadidejét hasznosan tölti, érdeklődik aziránt is, ami „már nem divat”, és a munkája mellett mindig szakít időt kedvenc időtöltésére is.

Hajóbútor és Ádám teremtése

29129 1Fekete József mesterségére nézve asztalos, ám számos egyéb munkával is foglalkozott, foglalkozik, s mindezek mellett a társadalmi munkában sem maradt el, hiszen 1989-ben alapító tagja volt a KMKSZ-nek, és falujában ő volt a Szövetség első alapszervezeti elnöke.

– A famunka az életem. Munkácson tanultam szakközépiskolában műbútorasztalosnak 3 és fél évet. A főmesterem inkább verseket fabrikált, de volt egy nyugdíjas magyar ember, Árpi bácsi, aki járt felváltani őt. Nagyon sok mindent tanultam tőle. Mindig azt mondta: „Józsi, tebelőled lesz valami, de odafigyelj, hogy ne azt mondják majd legyintve, hogy „Ezt Fekete Józsi csinálta…”, hanem büszkén, hogy „Ezt Fekete Józsi csinálta!” Ez nagyon jó útmutató volt nekem. A szakirányon kívül választottam még egy szakmát, az intarziát. Azzal sokáig nem is foglalkoztam annyira. Katonaság után Ungváron helyezkedtem el a Remmebelben, ahol megrendelésre készültek a bútorok, többek között hajókba. Jól ment nekem ez a munka, szerettem a kihívásokat. Szakmunkásoktató is voltam 5 évig. De otthagytam, és elkezdtem építőbrigádban dolgozni. Annak lettem előbb vezetője, aztán mérnöke, főmérnöke, mert közben elvégeztem a lembergi egyetemet építészeti szakon. Nem hagytam abba a famunkákat sem. Készítettem kopjafát, Rákóczi-emlékművet is. A munkáimmal a falu elején is „ott vagyok”, továbbá a templomban, Szalókán, a Nagyberegi Református Líceumban Michelangelo Ádám teremtése c. festményének egy kifaragott részletével. Tápióbicskén a trianoni emlékparkba én faragtam kopjafát a kárpátaljai részhez. Minden dolgot alaposan „megrágok” munka előtt. Mielőtt hozzáfogok valamihez, éjszakánként sokat őrlődöm rajta. Másnap reggel már biztosan nem úgy csinálnám, mint előtte. Ha még egyet kellene készíteni például a falu elején lévő útjelzőből, biztos másként csinálnám. Nem tudok egyforma dolgokat készíteni. Pénzért soha nem dolgoztam, ajándékként készült sok munkám. Üzletszerűen nem foglalkozom ezzel, és nem is akarok. Foglalkozom koporsókészítéssel is, hét éve, amióta nyugdíjas vagyok.

Tétlenül soha

29129 2– Jóformán magamtól tanultam meg szőni – emlékszik vissza Molnár Erzsébet. – Anyám is tudott, tőle figyeltem meg. Amikor 12 éves voltam, már mindenfelé hívtak felhúzni a cérnát. Ha valakinek elromlott a szövése, mentem és kiigazítottam. Régen még zsákot is szőttünk. Ahhoz a tengerilisztet és a búzalisztet meg kellett főzni és rákenni szövés közben, amikor verődött, mert az nem cérnából készült, hanem szöszből. Rákentük, hogy ne szöszölődjön, ne csapzzon össze. Ha nem száradt meg magától, mert nem volt elég meleg a házban, akkor egy lapátra parazsat vettünk, alátettük, úgy szárítottuk. Mindenhogy feltaláltuk magunkat. Megrendelésre soha nem szőttem. De a gyermekeimnek, menyemnek, unokámnak mindig. A cérnát a piacon meg lehet venni, csak már nem olyat, mint szeretnénk. Régen 10-es vagy 20-as cérnával szőttünk, de most csak 30-as van. Abból 4 szál van a bordában, hogy erősebb legyen a pokróc, pedig másként csak 2 kellene. Egyszerű csíkosból és mintásból is meg tudtam szőni öt métert egy nap. Feltekertem egy csomó rongyot, aztán szőttem. Hiába nem bírtam már, de szerettem csinálni. Kézimunkáztam is. 1947-ben megalakult a kolhoz, és mi, pulyák, mindig mentünk gyomlálni a zöldségbe. Volt ott egy asszony, aki horgolt. Vett nekem is egy horgolótűt, egy karika cérnát, hogy üljek le és horgoljak. Azonnal meg is tanultam, még 10 éves se voltam akkor. Varrógépen is megcsinálom, ami kell magunknak. De kézimunkákat se készítettem eladásra. Muszáj valamivel foglalkozni, mert tétlen nem szeretek ülni.

Mamától

Molnár Erzsébet unokája, Molnár Anita is megtanulta a mama mesterségét. Pontosabban, még csak most tanulja, hiszen ottjártamkor épp az első pokrócán dolgozott, nagyjából 20 méternyit már meg is szőtt. Ehhez az előkészületekben, vetésben, felhúzásban is segédkezett már. Mint mondta, érdekelte őt a szövés, ezért is kezdett nemrég neki, bár már korábban is látta, hogyan zajlik. Mivel 3 lánya van, úgy gondolja, mindenesetre hadd legyen nekik is majd pokrócuk.

Kályha, mint luxuscikk

29129 3Anita nagyapja, id. Molnár József hajdan kályhákat, kemencéket is rakott. Kezdetben kőművesként dolgozott, aztán „rávitte a kényszer” erre a munkára. Egy „Ernő nevű vén cigánytól” tanulta meg ezt, aki mellett dolgozott. Régen inkább csak spórok voltak az otthonokban, a csempekályha mondhatni luxusnak számított, csak a nagygazdáknak volt. Ezért kezdetben spórokat rakott inkább. Később viszont, amikor városon megkezdődött a központi fűtésrendszer kialakítása, a városiak eladták a kályhákat, amit már az egyszerű falusi ember is meg tudott venni. Ha jók voltak a megvásárolt csempék, akkor könnyen ment, 3 napig tartott csak a munka. Ha csiszolni kellett a darabokat, akkor tovább tartott. A munkában általában a gazda segített neki, ő vitte be a csempét és a Józsi bácsi által bekavart sarat. De néha akadtak tanulói, „nézői” is a munkában.

A karosláda kincsei

Hajdan korántsem volt olyan egyszerű beszerezni a mindennapi élethez, az otthonok díszítéséhez, kényelmesebbé, szebbé tételéhez szükséges ágyneműket, törülközőket, függönyöket, pokrócokat, terítőket, mint ma, amikor elég csak bemennünk megvásárolni mindezeket a boltba. Nagyanyáink korában mindezt előbb magának kellett megszőnie az eladósorban lévő lánynak, a háztartást vezető feleségnek. Viszont a szövést magát is hosszas előkészítő folyamat előzte meg, hiszen a kendertől az abból készült fonálig hosszú út vezetett. Erről Fekete Ilonka mesélt.

A kendert betakarítását követően kévékbe kötözték, majd levitték a kanálisba. A kévéket bő egy hétig áztatták víz és sár alatt. Miután kiszedték, megszárították, kendervágóval elvagdosták a kenderszálakat. Ezt követően jött a dörzsölés vagy törés, amikor a lányok lábaikkal dörzsölték, „göngyölték” a kendert, hogy az értékes szálakat „kinyerjék” belőle. Végül a durvább és puhább szálakat a gerebenen, vasecseten való többszöri végighúzás által kapták meg. Majd jött a fonás. A fonók hajdan a fiatalság egyik legfőbb szórakozási és társasági formáját jelentették. Míg a lányok fontak, a fiúk szórakoztatták őket, beszélgettek, tréfálkoztak. A munka elkészülte után felvitték a fonós házba a cigányzenészeket, aztán éjfélig is járták a táncot a jól végzett munka után. Amikor pedig megvolt a szövéshez szükséges alapanyag, kezdődött a munka. A staférungba a lányoknak zsákot, lepedőt, abroszt, kikézimunkázott kendőt, törülközőt, szakítókendőt kellett többek között szőniük. Ezeket a karosládában gyűjtötték, majd a lakodalom után használatba vették, s néhány év múlva a fiatal anyukák nekiálltak, hogy lassan eladósorba kerülő lányuknak is segítsenek megszőni mindezeket.

Fő az érdeklődés

Bellák István 15-16 éves kora körül kezdett neki komolyabban is a böllérkedésnek. Tanítani nem kellett, hiszen – mint mondta – mindig is szerette megfigyelni az ehhez kapcsolódó munkát. S ahogyan annak idején az idősebb böllérektől elleste a „folyamatot”, úgy alkalmazza azt még ma is. Több alkalommal is járt már böllérversenyeken, fesztiválokon hol versenyzőként, hol csak érdeklődőként, többek között Ajakon, Nagyecseden, Mezőgecsében is. Ilyenkor igyekszik minél többet megfigyelni más böllérektől. Az eszenyihez képest leginkább a bontás folyamatában található különbség a disznóvágások között, például abban, hogy még az udvaron, vagy már bent, asztalon kezdik el a darabolást. Az oldalast náluk nem csontolják, sok helyütt viszont kiszedik belőle a csontokat: így lesz az oldalasból császárszalonna. Szerbiában pedig azt figyelte meg, hogy míg náluk még hagyományos módon készül el a disznóvágás reggelén a hagymás vér, addig van egy másik elkészítési módja is: a vért kenyérmorzsára teszik rá, és így sütik meg, kemencében. Pont az ilyesmik miatt szeret érdeklődőként részt venni a böllérversenyeken, hiszen mindig van mit megtanulni, ellesni.

És ha már úgyis ételeknél tartunk, íme néhány kedvelt eszenyi étel (a receptekért köszönet Fekete Anikónak):

Dübbencs: kelt tésztát főtt, megtört vagy lereszelt krumplival összedagasztunk, kinyújtjuk, kis kifliket formázunk belőle, megtöltjük lekvárral, sütőben megsütjük.

Töltött csuka: a csukát megtisztítjuk, megnyúzzuk. Húsát ledaráljuk, zöldséget, hagymás zsírt, petrezselymet teszünk hozzá, összekeverjük, és a masszát visszatöltjük. Savanyú levesben, rántott krumpli- vagy paszulylevesben megfőzzük, esetleg meg is süthetjük, de csak főve is tálalhatjuk.

Pankova: kelt tésztát gyúrunk, majd kinyújtjuk, ujjnyi hosszú darabokra vágjuk, tepsibe tesszük és megsütjük. Amikor megsült, forró vízzel leöntjük (ettől hamar megpuhul), túróval megszórva tálaljuk.

Oltott tej: kukoricalisztes darát tejben megfőzünk. Majd egy liter tejet addig főzünk, míg be nem sűrűsödik. Ha megfőtt, beleöntünk egy fél vagy egy egész liter tejfölt. A kukoricadarát tányérra tesszük, tetejére pedig rákerül az oltott tej.

Értékesebb, mint a csecsebecse!

29129 4Batyko Ella kézimunkázással egészíti ki nyugdíját.

– Kiskoromban kezdtem el kézimunkázni. Apai nagymamám tanított. De adottság is kell ehhez, mert hiába tudja valaki, ha nem szereti csinálni. Hímezni, horgolni, kötni is tudok. Sok úri hímzést készítettem, fehérre fehérrel, most pedig visszajött divatba a matyó minta. Megrendelésre már legalább 30 éve dolgozom. Készítek garnitúrákat, abroszokat, futókat, párnákat, kis terítőket, kötőket is. Legutóbb egy 300 személyes lakodalomba horgoltam szalvétagyűrűket. A legtöbb munkát Magyarországra készítem. Vannak ott megrendelőim, akik csak megtelefonálják, mit és mekkora méretben szeretnének. Most megint divatba jött az ilyesmi. Már horgolt blézereket, mellényeket is kértek tőlem. A szomszédasszonyokkal mindig összejövünk kézimunkázni. A cérnát főleg Ungváron szoktam vásárolni, de nagyon felment az ára. Azt a fehér színűt például, ami 25 hrivnya volt, legutóbb 40-ért vásároltam. Foglalkozom falusi turizmussal is. Egy alkalommal egy 11 fős csoport jött. Már nézegettek boltokban különböző csecsebecséket, de végül inkább horgolásokat, hímzéseket vásároltak ajándékba.

Őrző és koronás angyal

Szántai Miklós nemcsak vendégként járt lakodalmakba, hisz 17 éves kora körül nagyvőfélynek kérte fel egy rokona. Átírta a verseket egyik „elődjétől” (korábban 4-5 vőfély is volt a faluban), és sikeresen le is vezette az első lakodalmát. Főként rokonok, szomszédok hívták őt később is. Ma már viszont nem vőfélykedik. „Menjenek csak a fiatalok!”

Íme, kedvenc verse: „Új házasok, a ti szívetek egy légyen, mire a szeretet rózsaláncot tégyen. Éltetek úgy folyjon, ahogy óhajtjátok, a sors tiszta eget derítsen reátok. Ha néha-néha gyászba borulna is, egyik a másikért legyen védő pajizs. Egyik a másikat úgy nézze, mint felét, egyik a másiknak adja oda szívét. Férj, mint bátrabb szívű, légy pajizs, védelem, te pedig, feleség, öröm és szerelem. Férj, te légy a háznak őrzője, ércfala, te pedig, feleség, koronás angyala. Férj, te gyűjtögesd a szükséges jókat, te pedig, feleség, takargasd azokat. Férj, feleség, együtt boldogok legyetek, férj, feleség, együtt boldogul éljetek. Boldogok, százszor boldogok, szívemből kívánom, Isten már hozzátok.”

Reméljük, érdeklődésből, tehetségekből, jó mesterekből soha nem lesz hiány Eszenyben. S hogy ehhez mi kell? A versben a válasz, ami most egyben jókívánság is: „Éltetek úgy folyjon, ahogy óhajtjátok, a sors tiszta eget derítsen reátok.”

Akinek van kiegészítenivalója Eszeny múltjához, jelenéhez, értékes tárgyaknak, papíroknak van a birtokában, és azt szívesen megmutatná, jelentkezzen levélben szerkesztőségünknél.

Espán Margaréta

Szólj hozzá!

More in Eszeny, honismeret
galocs-09
A leghasznosabb „bolondságok”

Sok ember mondja azt, hogy márpedig az ő falujában ugyan nincs semmi érdekes! Nos, ha van olyan gálocsi, aki így...

Close