Aki mindig az igazságot kutatta – szoboravatás dr. Soós Kálmán emlékére

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kiemelkedő alapító tagja, első rektora, kutatója, dr. Soós Kálmán emlékére avattak szobrot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában június 14-én. Az egykori rektor emlékművét Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és a Rákóczi-főiskola állíttatta.

Elsőként Bacskai József, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a jelenlévőket. Köszönetet mondott dr. Soós Kálmánnak azért, amiért életével és munkásságával pozitív, követendő példát mutatott a kárpátaljai fiatal nemzedékeknek és hozzájárult ahhoz, hogy a kárpátaljai magyar diákok anyanyelvükön tanulhatnak. A helyettes államtitkár biztosította a megjelenteket arról, hogy a magyar állam továbbra is segíti a kárpátaljaiakat a megmaradásban.

Brenzovics László parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke különleges eseménynek nevezte a szoboravatást, hiszen nemzedékünk egyik tagjának emeltek emlékművet, egy olyan embernek, aki „rövid élete során mindig a közösséget szolgálta, s mindent megtett annak érdekében, hogy az itt élő emberek sorsát javítsa, előremozdítsa”. A képviselő hangsúlyozta, Soós Kálmán célja elérése során sokszor akadályokba ütközött, de mindig oda ment, ahol a legnehezebb volt és oda, ahol a legtöbbet tudott segíteni.

103315_01Dr. Soós Kálmán egykori tanítványa és munkatársa, Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő felidézte az egykori pedagógushoz köthető kedves emlékeit, meggyőző látásmódját és a legnehezebb helyzetekben is mindig biztató szavait. Beszédében kiemelte dr. Soós Kálmán tudományos munkásságát és reményét fejezte ki aziránt, hogy a jelen és jövő pedagógusai az ő elveit követik és iránymutatónak tekintik munkásságát.

Tóth István, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága Kárpátaljai Osztályának vezetője elmesélte találkozásának körülményeit az egykori rektorral, aki mindig a kárpátaljai magyarság összefogásáért dolgozott s ezt mindig derűsen, mosolyogva tette.

A mellszobor neves alkotói Győrfi Lajos szobrászművész és Varga Imre karcagi bronzöntő. Az alkotásról annak készítője, Győrfi Lajos számolt be a jelenlévőknek.

Az emlékmű leleplezését követően a református, római katolikus és görögkatolikus egyház helyi vezetői kérték Isten áldását a szoborra és a jelenlévőkre.

Orosz Ildikó, a II. RF KMF rektora, a KMPSZ elnöke zárta soraival a megemlékezést. Dr. Soós Kálmán örökségét hangsúlyozta, aki számára az igazság tisztasága egyfajta szentség volt, „aki képes volt mindennek utánajárni, hogy az igazat mondja, ne csak a valódit, azt, ami mögötte van”. A rektor asszony kiemelte, az egykori rektor, tanár, kutató, politikus személye megtartó példa mindenki számára.

103315_02A megemlékezést követően a jelenlévők elhelyezték koszorúikat dr. Soós Kálmán szobra előtt.

Molnár Krisztina

Kárpátalja.ma