Átadták az „Elfelejtve” program számára gyűjtött adományokat

A beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet, azaz a FRIGY április 18-i istentiszteletének keretében adták át az „Elfelejtve” program számára összegyűjtött adományokat.

A FRIGY, a Rákóczi-főiskolai HÖK (Hallgatói Önkormányzat), valamint a Kölcsey HÖK által közösen szervezett húsvéti jótékonysági akció során 13 000 hrivnya folyt be. Az átadáson jelen volt Sipos József, a KRISZ (Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet) elnöke, az „Elfelejtve” program egyik koordinátora, a projekt Nagyszőlősi Gyermekkórházat érintő részének felelőse, valamint Ráti Zsuzsanna, az Ungvári Járási Kórház hospice osztályának főnővére, az ungvári és szerednyei „elfelejtett” gyermekek ügyének szószólója. A program rövid bemutatása után Szanyi György lelkipásztor nyújtotta át az adományt.

Ezúton is szeretnénk megköszönni minden felajánlást, mellyel hozzájárultak a program támogatásához. Isten áldását kívánjuk életükre!

Tóth Krisztina
Kárpátalja.ma