„Az áldozatok nemcsak felmenőink, hanem mártírjaink”

Szürtében november 20-án, a református templomban emlékeztek a település lakosai a II. világháborúban elesettekre, valamint azokra, akiket 1944 őszén elhurcoltak, és a sztálini lágerekben lelték halálukat.

Braun Éva, a KMKSZ Szürtei Alapszervezetének elnöke felidézte a kárpátaljai magyarság történelmének legsötétebb korszakát. Majd elmondta: „1991 óta emlékezünk meg falunkban a II. világháború és a sztálinizmus áldozatairól. Az emberek addig csak magukban gyászoltak, hiszen nem volt lehetőség a megemlékezésre. Sem az elhunytakról, sem a korszak rémtetteiről nem volt szabad szót ejteni. A közös emlékezés mindannyiunk számára fontos, mert nemcsak magukra az eseményekre emlékszünk, hanem arra a megtörettetésre, ami a magyarságot érte abban a korszakban. Fontos, hogy az utókor is érezze azoknak az éveknek a próbatételét, és kellő tisztelettel adózzon az elhunytak emlékének.”

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a világháborúban elesett hősi halottak és a kommunista rendszernek áldozatul esett mártírjaink is a nemzetért haltak meg. Minden magára valamit is adó nemzet tiszteli, becsüli, őrzi azoknak az emlékét, akik érte harcoltak, függetlenül attól, hogy a háború győzelemmel vagy vereséggel végződött. Sokkal többen voltak azok, akik nem harcoltak fegyverrel a hazáért, mégis meghaltak érte, mert az új hatalom őket is ellenségnek tekintette, és úgy döntött, hogy meg kell őket ölni, vagy legalábbis kényszermunkára hurcolni, ahol a betegségek és megpróbáltatások miatt nagy részük elpusztult. Ez rámutat, hogy az ember áldozatul eshet akkor is, ha harcol a hazáért, de akkor is, ha ezt elkerüli. A KMKSZ elnöke párhuzamot vonva az akkori és a mai kor közé, kijelentette: a túlélés nyilván azt kívánja, hogy a megmaradásért józan ésszel elvárható kötelezettségét mindenki tegye meg. Tartsuk fenn iskoláinkat, egyházainkat. Tartsuk meg az érdekvédelmet azzal, hogy a szavazatainkat nem rablóbandákra, hanem a magyar érdekvédelem erősítésére adjuk le.

Megemlékező beszédet tartott még Pohareczky Róbert római katolikus plébános, illetve Kótyuk Zsolt református lelkész.

Majd Jenei Sándor, Kisvárda, Tornyospálca, Mezőladány, Jéke, Pap, Lövőpetri és Nyírlövő római katolikus kántora egy gregorián zsoltárt énekelt. Ezután Szürte és Téglás közös ökumenikus egyházi kórusa egy XVI. századi zsoltárfeldolgozást adott elő, majd Fülöpné Kiss Ibolya egy Bach-orgonaművet játszott el.

A megemlékezés végén megkoszorúzták a jelenlévők a református templom kertjében lévő emlékművet, és közösen elénekelték a Szózatot.

Csapon mintegy 70 fő gyűlt össze 2011. november 20-án a temetőkertben, hogy fejet hajtson a sztálinizmus csapi áldozatai előtt. Balogh Lívia, a KMKSZ Csapi Alapszervezetének, illetve Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke beszédében a „málenykij robot” okozta máig tartó identitásromboló hatásról szólt. Ezek között említette a migráció, az asszimiláció, a diktatúrák, az üldöztetés, a hadifogság hatását. Beszédében elmondta: „A 20. század magyar történelme megterheltetett ezen negatív hatások által. Gondoljunk csak Trianonra, az internálásokra, az elhurcolásokra. Az üzenete mindegyiknek ugyanaz volt: „a magyar bűnös nemzet”. Azok az emberek, akiket egy más nemzetbe akarnak integrálni, ugyanezt élhették meg. Ezért leginkább hallgattak érzéseikről. A hallgatás pedig a családra is rányomta bélyegét, hisz titkot sejtetett. A gyermekekben tovább élt ez az érzés, és a másodrendűség gondolatát szilárdította meg. Ez ellen pedig csakis a nyílt szó, nemzetiségünk, közös múltunk és jövőnk felvállalása a gyógyír. A KMKSZ ezért emlékezik minden éven a magyar nemzet áldozataira.”

A Zsoltárok könyve 10. fejezetének verseit idézte Snep Román atya, aki kifejtette: „Nem szabad magunkat másodrangúaknak éreznünk. Isten magyarnak teremtett bennünket, s ezt minden bizonnyal nem tette hiába. „

Ezt követően a Himnusz eléneklése és az emlékezés virágainak, koszorúinak elhelyezése zárta le a rendezvényt.

Munkácson a KMKSZ helyi alapszervezete szervezésében a Rákóczi-kastély udvarában található emlékműnél került sor november 20-án a megemlékezésre, melyen szép számmal részt vett a város magyarsága. A megemlékezés a Szózat eléneklésével vette kezdetét, majd Gajdos Olga, az alapszervezet elnöke köszöntötte az egybegyűlteket és a meghívott vendégeket: „Emlékezni jöttünk azokra a kegyetlen időkre, amikor szüleinket, testvéreinket elhurcolták csak azért, mert magyarok vagy németek voltak. Kötelességünk emlékezni és megbocsátani, de felejteni soha!”

Popovics Béla, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke a 67 évvel ezelőtt történt szörnyűségekre emlékezett ünnepi beszédében: „A kárpátaljai magyar közösségből a szovjetek 1944 novemberében kitépték a család támaszát, a 18–50 év közötti férfiakat, több tízezer embert. A hatalom nagyon jól tudta, hogy ezzel a lépéssel jelentősen meggyengíti, védtelenekké, kiszolgáltatottakká teszi a családokat, az otthon maradottakat. A megszálló szovjetek a magyar és a német közösség felszámolását akarták, ennek első lépése volt a sztálini lágerekbe való elhurcolás. A szovjet rendszer mindent elkövetett annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyar közösség eltűnjön a föld színéről, tervük azonban nem sikerült – itt vagyunk, közösségünk megőrizte értékeit, Istenbe vetett hitét!”

Dr. Horváth Judit Barbara, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának konzulja a főkonzulátus nevében köszöntötte az emlékezőket: „Köszönet illeti a szervezőket, akik lehetőséget adnak az áldozatok előtti tiszteletadásra és az emlékezésre, továbbá azokat, akik ma Kárpátalja számtalan pontján hozzánk hasonlóan meggyújtják az emlékezés gyertyáit, és elhelyezik virágaikat. „

Munkács város önkormányzatának nevében Ivan Manyak alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket és emlékezett meg az elhurcoltakról.

Taracközi Gerzson református lelkész és Pogány István római katolikus plébános az elhurcolt mártírokra emlékezve, hangsúlyozták, hogy embertelen cselekedet volt a kárpátaljai magyarok és németek elhurcolása a sztálini lágerekbe, hogy Isten az akkori tragikus történésekkor is velünk volt, különben a családok nem tudták volna feldolgozni ezt a hatalmas traumát, és túlélni a drámai helyzetet.

Az odahalt áldozatokért elmondott közös imádságot követően a Munkácsi Református Egyház kórusa és a Szent Márton Székesegyház gyermekkórusa adtak elő egyházi énekeket, majd a KMKSZ-alapszervezet kisegyüttese előadott egy, a lágerekben írt, a túlélők által megőrzött bús dalt. A rendezvényen jelen volt Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke.

A megemlékezés a Himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult.

Huszton az elhurcoltak emléke előtt a református templom falánál álló emlékműnél rótta le kegyeletét az egykori koronaváros magyarsága. Az emlékezőknek Józan Lajos helyi református lelkipásztor a 23. zsoltárból hirdetett igét: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy, Uram.” Mint mondta, Szibéria lágereiben, a gonosz birodalmában valóban sokak számára nyújtott ezen ige vigasztalást: az Úrban bízva reménykedtek a hazatérésben, s igyekezték elviselni a nehézségeket.

Czirók Béla nyugalmazott református lelkipásztor beszédében arról szólt, hogy a nehézségek, a nyomor, a szenvedés megtapasztalása sok ember hitét elveszi, akik ilyenkor felteszik a kérdést: hol van Isten? Hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a próbatételek az ember szívében ne oltsák ki az Úr iránti szent érzést, mely tulajdonképpen az igazi, jövőbe tekintő helytállás záloga is.

Puka Éva, a KMKSZ Huszti Alapszervezetének elnöke az emlékezés fontosságáról szólt, arról, hogy az 1944 novemberében történteknek soha nem szabad megismétlődniük.

Ifj. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke az 1944 novemberében történt szörnyűségeket egy sátáni terv részeként említette. 1944 novemberének kapcsán emlékeztetett arra, hogy a becsületes, törvénytisztelő, s éppen ezért a „háromnapos munkára” történő felhívásnak zokszó nélkül eleget tevő férfilakosság elhurcolásán, azok családtagjainak megfélemlítésén kívül ugyanezen időpontban Munkácson, „szovjet szuronyok” árnyékában kiáltották ki Kárpátalja „újraegyesülését” Ukrajnával is. „Vétkük mindössze magyar és német nemzetiségük volt, melyet – bár lehet, hogy úgy megmenekülnek – nem voltak hajlandóak feladni – mutatott rá Sari József. – Hosszú időn át nem volt szabad minderről beszélni, a hatalmas fájdalom csak belülről emésztette a családokat. S hogy mennyire elevenen élt a kárpátaljai magyarságban eme gyalázatos félelem és tragédia emléke, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy közvetlenül a rendszerváltás után, a KMKSZ felhívására elsőként indult meg a ’44-es tragédia feldolgozása, az emlékjelek állítása.”

A megemlékezés végén elhelyezésre kerültek a kegyelet koszorúi, majd a jelenlévők megkoszorúzták Gecse András Endre (1907–1959) mártír lelkipásztor emléktábláját is. A Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának képviseletében jelen volt és koszorúzott Tóth István főkonzul.

Badalóban a hagyományoknak megfelelően az idén is november harmadik vasárnapján emlékeztek a II. világháború áldozataira, illetve a sztálini lágerekbe elhurcolt áldozatokra. A Tisza-parti település lakosai közül 150-et hurcoltak el, akik közül 88-an soha nem látták többé szeretteiket, szülőfalujukat.

Az istentiszteletet követően a Mártírok emlékparkjába vonultak a megemlékezők, akiket elsőként Balogh Zoltán, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntött. Nemzeti imánk, a Himnusz eléneklését követően Sápi Zsolt helyi református lelkész a Jelenések könyvéből vett idézettel szólt az emlékezőkhöz: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” S ennek magyarázatával mondott rövid fohászt az áldozatokért, majd Szalai Imre polgármester méltatta a magyarságukért és hitükért életük árán is kiálló egykori mártírokat. Az áldozatok legtöbbje ugyan névtelen sírokban nyugszik, de a mostani generáció szent kötelessége, hogy mindenkor megőrizze az emléküket – mondta beszédében.

A beszédek után a helyi általános iskola tanulói adtak elő az alkalomhoz illő énekeket és verseket. A kegyeletteljes megemlékezés a Szózat eléneklésével ért véget, ami után az emlékmű talapzatánál mindenki elhelyezhette a megemlékezés koszorúit és virágait.

Tiszacsomán Rácz János, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke felidézte a 67 éve történt tragédia eseményeit, melynek a tiszacsomai férfiak is áldozatul estek: negyvenhatan maradtak oda. Ha másképp alakulnak az események, és itthon maradtak volna, akkor Tiszacsomán most 50-60 magyar családdal többet számlálhatnánk – mondta az elnök. Sajnos, ma is vannak olyan ukrán nacionalista erők, melyek nem szívesen látnak minket szülőföldünkön. Bezárnák iskoláinkat, megszüntetnék óvodáinkat. Ezért fontos, hogy gyermekeinket magyar tanintézményekbe adjuk, és ne váljunk méltatlanokká őseink emlékéhez.

Ezután Demkó Ferenc görög katolikus esperes megáldotta a lágerekben elhaltakat, és szintén arra biztatta a jelenlévőket, hogy ne adják fel magyarságukat, és gyermekeiket járassák magyar iskolába. A megemlékezés végén koszorúzásra került sor.

A sztálini lágerekbe elhurcolt mártírokra emlékeztek Orosziban is. A KMKSZ helyi alapszervezete és az Oroszi Általános Iskola közösen szervezte meg a megemlékezést, melynek helyszíne a katolikus templomkert volt.

Orbán Sándor református lelkész szavait idézve : „A faluban mindenkit érintett ez a szomorú esemény. A lágerben maradt férfiak úgy élhették csak túl ezen szörnyű időszakot, hogy egymásra voltak utalva.” Németh Sándor római katolikus atya szavaival élve: „Meg kell békélni, lezárni a múltat, hogy tovább tudjunk lépni a jelenbe.”

A megemlékezésen felszólalt Hiába András, a KMKSZ Oroszi Alapszervezetének elnöke: „…1944 ősze egy szomorú gyásznapot jegyeztetett be Kárpátalja történelmébe, amiről a rendszerváltásig nem is lehetett beszélni. Erzsébet-nap tájékán azokról a becsületes emberekről emlékeznek meg, akik nem voltak sem árulók, sem tolvajok, sem besúgók, csupán egyszerű magyar emberek… A 21. század elején nekünk, magyaroknak, az a fontos feladatunk, hogy maradjunk meg magyarnak itt Kárpátalján, őrizzük és ápoljuk nemzetünk kultúráját és mártírjaink emlékét.”

A megemlékezést koszorúzás zárta.

Guton gyertyagyújtással, fáklyák fényében emlékeztek meg a sztálinizmus áldozatairól. A felújítás alatt álló községi Emlékparkban a KMKSZ helyi szervezetének kezdeményezésére szervezett megemlékezésen a megjelenteket Peres Tibor, a KMKSZ Guti Alapszervezetének alelnöke köszöntötte, majd felolvasta a városparancsnokság 2.sz. parancsát: „Mindenki, aki a jelentkezésnek nem tesz eleget, le lesz tartóztatva és a haditörvényszék elé kerül” – idézte. Ezek után átadta a szót a helyi általános iskola és a Beregszászi Magyar Gimnázium diákjainak, akik lágerverseket adtak elő.

Sorban hangzott fel Tóth Dávid és Kozár Bernadett előadásában a Lágerballada, Nagy Alexandra és Nagy Barbara az Ezer fogoly imája 1944-ben című verset adta elő, Dóka Adrien pedig Fedák László versét, A kolimai magyar rabok hitvallását szavalta el.

A felszólalók közül Kókai Krisztina, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának konzulja összegezte azokat a veszteségeket, amelyeket a kárpátaljai magyarság 1944 őszén a sztálini repressziók idején szenvedett el.

Sin József, a KMKSZ BKSZ elnöke kiemelte a megemlékezések fontosságát, a jeltelen sírokban nyugvók emlékének megőrzését. Aktívan ki kell állnunk a demokrácia, a szabadság eszméi mellett, a jogsértések, törvénytiprások ellen minden szinten. Különösen fontos ez most, mikor helyét kereső országunkban, napjainkban újra Sztálin-szobrokat avatnak, ami nagyon nyugtalanító tény.

Szilágyi Károly református tiszteletes igehirdetésében kifejtette, hogy az ínségben szenvedő kárpátaljai magyarságnak az élet és halál mezsgyéjén szenvedő elhurcoltaknak az Úrban való hit adott erőt, ez nyújtott sokaknak megnyugvást a végső percekben, mikor legyűrte őket az istenelen, sötét hatalom, a sztálinizmus.

A megemlékezés közös imádkozással, koszorúzással és a Himnusz eléneklésével zárult.

Bátyúban 2011. november 20-án a vasárnapi istentisztelet keretein belül emlékezett meg a nagyközség lakossága a sztálini terror áldozatairól. Szántó Edit, a Bátyúi KMKSZ Alapszervezet elnöke egy idézettel kezdte megemlékező beszédét a református templomban:

„Novemberben szürkék az utcák,

novemberben szürkék az emberek,

novemberben könnyek köszöntik az elesetteket…,

…novemberben csend van és béke,

temető, fejfa, virág és kereszt…”

„67 évvel ezelőtt szomorú Erzsébet-nap köszöntött a kárpátaljai magyarságra. Ekkor telt le ugyanis az a határidő, amikor a 18 és az 50 év közötti férfiaknak jelentkezniük kellett a szovjet katonai parancsnokság által megjelölt helyeken.

67 évvel ezelőtt indították el gyalogmenetben a magyar és német férfiak színe-javát. A háromnapos munka meséjével áltatott emberek így kerültek többek között a szolyvai internálótáborba.

Szolyva a magyarság Golgotája volt.

Ezrek haltak meg itt különböző betegségek okán. Tömegsírok rejtik holttestüket, a túlélőket pedig várta a marhavagonok hosszú sora, hogy a sztálini lágerekbe szállítsa őket.

Nagy részük soha nem tért vissza. Életükkel fizettek magyarságukért, közülük az a 38 bátyúi testvérünk is, kiknek nevét márványtábla őrzi templomunk kertjében. Halottak napján nem vihetünk virágot sírhalmukra, csupán a tiszteletükre állított márványtáblákra vésett neveik előtt hajthatunk fejet. Mindannyiukra emlékezünk ma. Tiszteljük elődeink emlékét, tartsuk mi is szentnek azt, amit ők annak tartottak: a haza becsületét, a magyarság becsületét. 1944-nek üzenete van: megmaradásunk érdekében nekünk is állnunk kell a különböző próbatételeket. Mérlegelnünk kell azt, hogy számít-e őseink élete s halála, vagy könnyű szívvel feladjuk hitünket, magyarságunkat.

Az 1944-ben elhurcolt kárpátaljai magyar mártírok nevei fel vannak jegyezve az „élet könyvébe”, míg hóhéraik nevei a porba írattak, és Isten ítéletet mondott felettük.”

Ezek után Mező Miklós református lelkész mondott beszédet az egybegyűltek előtt. Felidézte a gyászos időket, majd hangsúlyozta: ki kell állnunk magyarságunk mellett. Legyen a felnövekvő nemzedék olyan gerinces, mint elődeink voltak.

A beszédek után a KMKSZ aktivistái elhelyezték az emlékezés koszorúit, majd a Himnusz közös éneklésével zárult a megemlékezés.

Mezőváriban a megemlékezésre 2011. november 20-án a református templomban került sor az istentisztelet után.

A megemlékező beszédet Berki Károly, a KMKSZ Mezővári Alapszervezetének elnöke tartotta: „Az emlékezet csodás ajándék, segítségével a múlt nem válik múlttá.” Az emberi élet is ajándék, a Teremtő csodás ajándéka, amelyet földi halandó nem vehet el.

Azokra a mezővári férfiakra emlékezünk, akik a sztálini terror áldozataivá váltak. Számukra nem adatott meg a hazatérés lehetősége – hiába várta őket az aggódó édesanya, a hitvesi ölelés –, a három napból számukra örökkévalóság lett…”

Majd a mezővári gyermek- és felnőtt kórus, valamint a Krisz-együttes lélekbe markoló dalai csaltak a szemekbe könnyeket.

Az emlékműnél Zán Fábián Sándor református püspök tartott beszédet, aki beszélt a megmaradásról, a kitartásról, a hitről és a magyarságra leselkedő veszélyekről.

Nemzeti himnuszunk eléneklése után a résztvevők az emlékműnél elhelyezték a kegyelet virágait.

bzs, bj, fzs, jl, rj, kv, bk

Kárpátalja