Az EU Keleti Partnerség programja: Zöld út a kárpátaljai magyar intézmények támogatásának

Június 8-án került sor a hatodik összehívású Kárpátaljai Megyei Tanács tizedik ülésszakának első plenáris ülésére Ungváron.

A megyei önkormányzat múlt pénteki ülésén egyebek mellett jóváhagyta a magyar Külügyminisztériummal idén tavasszal kötött megállapodást. Az egyezmény értelmében, amelyet március 30-án Ungváron látott el kézjegyével Németh Zsolt külügyi államtitkár és Ivan Baloga, a kárpátaljai megyei önkormányzat elnöke, az EU Keleti Partnerség programja keretében a két fél egy-egy millió dollárnak megfelelő összeget fordít kárpátaljai oktatási, kulturális és szociális intézmények felújítására és fejlesztésére. A megállapodás értelmében a felek közösen döntenek a fejlesztendő objektumok listájáról, majd paritásos alapon vállalják a finanszírozást. A rendelkezésünkre álló, több mint ötven objektumot felvonultató listán többségében oktatási intézmények szerepelnek néhány egyéb kulturális és önkormányzati épület mellett. A támogatást felújítási munkálatokra – nyílászárók cseréjére, fűtési rendszerek korszerűsítésére, tető javítására stb. – fordíthatják a kedvezményezettek. A támogatottak döntő hányada állami és önkormányzati fenntartású, de találunk közöttük az egyház által működtetett iskolákat és óvodákat – mint például a Munkácsi Szent István Líceum vagy a Péterfalvai Református Líceum –, s a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola révén alapítványi intézmény is felkerült a listára.

A képviselők nem tudtak dönteni az idei megyei költségvetés módosításának kérdésében, melynek keretében az elmúlt évi maradványpénzek, mintegy 20 millió hrivnya elosztásáról kellett volna határozni. Döntés hiányában az ülést nem zárták le, csupán elnapolták, s a következő ülésnapon tárgyalnak újra a büdzséről.

Brenzovics László, a megyei tanács költségvetési bizottságának elnöke, a KMKSZ alelnöke a tanácsülést követően lapunknak elmondta, meg nem erősített hírek szerint a hatóságok Péterfalva határában tervezik megépíteni a nagyszőlősi járási szemétlerakót, s a megyei önkormányzat e célra 180 ezer hrivnyát utalna ki a településnek. Érdeklődésünkre Tóth Bálint, Péterfalva polgármestere elmondta, hogy egyelőre még csak előzetes tárgyalásokra, felmérésre került sor e tárgyban. A Kárpátalja kérdésére, miként viszonyul ehhez az elképzeléshez a falu, annak vezetése, a polgármester csak annyit mondott: „Gondolkozunk rajta, hogy lenne jobb”. Tóth Bálint szerint a végső döntést ebben a kérdésben a járásban a szemétszállítást végző cégnek kell meghoznia, amely több falut is megkeresett már helyszínt keresve a létesítménynek. Korábban szemétlerakó és -feldolgozó üzem létesítésére Felső­sárad (Siroke) és Magyarkomját (Veliki Komjati) határát szemelték ki a régióban, ám lakossági tiltakozásra a terv nem valósult meg 2009-ben. Ezt követően Gődényháza, Szászfalu, Ilonokújfalu (Onok) és Keresztúr neve is felmerült a szemétlerakó lehetséges helyszíneként.

zzz
Kárpátalja