Az újonnan alakult kistérség első választására készülnek Kaszonyban

A Kárpátalja Megyei Tanács elfogadta a Kaszonyi kistérség létrehozását, melynek értelmében Kaszony, Zápszony, Rafajnaújfalu, Som, Kastanovo (Somi tanya), Papi, Hetyen, Kispapi a továbbiakban egy hromadát alkot.

– Az új közigazgatási egység első választását december 22-re tűzték ki, melynek során megválasztják a képviselő-testületet (legfeljebb 26 fő) és a kistérség főpolgármesterét. Mivel az érintett falvak polgármestereinek mandátuma 2020-ban jár le, ezért a kistérség vezetője a tagközségek jelenlegi első emberei közül kerül ki – nyilatkozta szerkesztőségünknek adott interjújában Tóth Sándor, Mezőkaszony polgármestere.

Az Ukrán Városok Szövetsége Kárpátaljai Regionális Osztályának munkatársai november 7-én tájékoztatót tartottak Kaszonyban, melynek keretében a kistérségi falvak polgármesterei és titkárai választ kaphattak számos gyakorlati jellegű kérdésükre – közölte a zakarpattya.net.ua hírportál.

A Kaszony központú kistérség bevétele jelenleg mintegy 9,1 millió hrivnya, ami elegendő forrásként szolgálhat az intézmények és a létrehozandó hivatalok működtetésének finanszírozására.

– A hromada feladata lesz az egészségügyi és oktatási intézmények fenntartása is, melyhez saját oktatásügyi, egészségügyi, kulturális hivatal létrehozása is szükséges. A szociális szféra, az adóhivatal, a nyugdíjalap azonban jelenleg még a járás irányítása alatt marad. A költségvetésünkhöz mérten fokozatosan létrehozzuk a szükséges szerveket és hivatalokat. A tervek között szerepel a mentőállomás fejlesztése, útlevélosztály és tűzoltóság megszervezése. Azonban jelenleg elsősorban szakképzett munkaerőt kell találnunk az egyes hivatalok tevékenységének megszervezésére és vezetésére – fogalmazott Tóth Sándor.

A tervek szerint a különféle adminisztratív osztályok irodáinak a jelenleg használaton kívül lévő középületekben biztosítanának helyet, fokozatosan szélesítve a szükséges hivatalok körét, melyek a hromada lakosságának kényelmét szolgálják.

Bics Katalin
Kárpátalja.ma