menekultek irak

Az ukrán bevándorlási hivatal cáfolja, hogy Kijev kész menekülteket befogadni

Az ukrán állami bevándorlási hivatal pénteken cáfolta a több ukrán hírforrás által közölt információt, miszerint Ukrajna segítséget kíván nyújtani az európai uniós államoknak a menekültválság leküzdésében, ezért kész befogadni észak-afrikai, illetve közel-keleti migránsokat.
Számos hírportál, köztük az UNN hírügynökség a bevándorlási hivatal Csernyivci megyei sajtószolgálatától származó közleményre hivatkozva tette közé a hírt.

A Korreszpondent hírportál a cáfolatot megjelentető hírében közzétette a korábban kapott közleményt is, lefotózva.

Ebben az állt, hogy Petro Porosenko ukrán elnök utasítása és a menekültekről szóló 2011-es ukrajnai törvény alapján a bevándorlási hivatal felméri az ország befogadóképességét, továbbá más állami szervekkel közösen előkészületeket tesz a határátkelőhelyek kiegészítő felszerelésekkel való ellátására, valamint a menekültek azonnali elhelyezésére szolgáló táborok kiépítésére.

A hivatal később cáfolta, hogy ilyen tartalmú közleményt adott volna ki. A hamis információ elterjesztését nyilvánvaló provokációnak minősítette, amelynek szerinte az a célja, hogy „destabilizálja a migrációs helyzetet Ukrajnában”.