Az ukrán elnök katonai rendőrség létrehozására utasította a védelmi minisztériumot

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden utasította a védelmi minisztériumot, hogy saját szervezetén belül hozzon létre katonai rendőrséget – közölte az elnöki hivatal sajtószolgálata.

Az utasítást az elnök a kormánytagok és a parlament vezetőivel folytatott találkozóján közölte a tárca vezetőjével.
Andrij Zahorodnyuk védelmi miniszternek december 31-ig be kell vezetnie a védelmi erők vezetésének és irányításának új, integrált rendszerét, amely megfelel a NATO normáinak. Ezen túlmenően a védelmi minisztérium struktúrájában létre kell hozni egy korszerű, hatékony rendészeti szervet, a katonai rendőrséget” – áll a sajtószolgálat által kiadott közleményben. A katonai rendőrség létrehozásának szükségességét az elnöki hivatal a közleményben nem indokolta, és erről egyéb részleteket sem közölt.

Ezen felül Zelenszkij elrendelte, hogy az év végéig dolgozzák ki a veteránok egységes nyilvántartásának koncepcióját, valamint az „e-veteran” elnevezésű internetes felülettervezet technikai megoldhatóságát.

Zelenszkij korábban már több ízben jelezte, hogy jobban szét akarja választani a hadsereg vezérkara és a védelmi tárca közti hatásköröket, megszüntetve ezzel a köztük meglévő konkurenciaharcot, és egyúttal megfelelve a NATO elvárásainak is. Elképzelése szerint a vezérkari főnökségnek elsősorban a fegyveres erők harckészültségéért kell felelnie, míg a védelmi minisztérium feladata a hadsereg ellátásának biztosítása.