Az ukrán elnök konkrét eredményeket vár a normandiai csúcstól

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte kedden, hogy komoly felkészülés zajlik a Donyec-medencei válság rendezését célzó, december 9-re tervezett normandiai formátumú, azaz ukrán, orosz, német és francia csúcstalálkozóra, amelytől jelentős és konkrét eredményeket vár.

Az ukrán államfő erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet Andrej Babis cseh miniszterelnökkel tartottak kijevi megbeszélésüket követően.

Zelenszkij kifejtette, hogy konkrét határidőket tervez elővezetni a Párizsban tartandó csúcsértekezleten a Donyec-medence egyes területeinek megszállásának megszüntetésére, valamint az összes, orosz illetve kelet-ukrajnai szakadár területen politikai okból bebörtönzött vagy fogságban lévő ukrán állampolgár szabadon bocsátására vonatkozóan.

„Nemcsak beszélnünk kell róla. Meg kell állapodnunk területeink visszatéréséről. Világos időpontokról beszélek. A Donyec-medence felszabadításának kérdésében többé-kevésbé pontos időpontokról kívánok beszélni” – fogalmazott Zelenszkij. Hangsúlyozta, hogy az ukrán foglyok szabadon engedésének ügyében is úgyszintén konkrét időpontokról szeretne megállapodást elérni a csúcstalálkozón.
Hozzátette ugyanakkor, hogy már önmagában a csúcs megtartását sikernek tekinti, hiszen 2016 óta nem került sor ilyen szintű találkozóra a normandiai négyek között.

Zelenszkij bejelentette a sajtótájékoztatón, hogy Ukrajna megállapodott Csehországgal a kétoldalú katonai-műszaki együttműködés kiterjesztésében, különös tekintettel a csúcstechnológiákra. További részleteket azonban erről nem hozott nyilvánosságra.

Szavai szerint megállapodtak arról is, hogy a cseh soros elnökség alatt a visegrádi négyek – Csehország, Magyarország, Szlovákia és Lengyelország – erősítik együttműködésüket Ukrajnával.

Zelenszkij emlékeztetett arra, hogy 2008 óta most először járt Csehország miniszterelnöke Ukrajnában. Babis mostani látogatását mindketten a kétoldalú kapcsolatok egyfajta „újraindításának” nevezték. Babis rámutatott, hogy ukrajnai befektetésekben érdekelt népes üzletember-küldöttséggel érkezett Kijevbe, akikkel üzleti fórumon vett részt az ukrán fővárosban. A rendezvényen felszólalva a kormányfő hangsúlyozta, hogy Csehország támogatja Ukrajna területi egységét és az országban zajló reformokat.

Az ukrán államfővel tartott sajtótájékoztatón leszögezte, hogy Csehország egyértelműen elítéli az Ukrajnával szembeni orosz agressziót és a Krím félsziget Oroszország általi törvénytelen elcsatolását. Hozzátette, hogy ezzel el akar oszlatni Prága hivatalos álláspontjáról minden kétséget, amely Milos Zeman cseh államfő véleményéről a sajtóban megjelent.

Kijelentette, hogy Csehország nagy várakozásokkal tekint a „normandiai” találkozó elé, meggyőződése szerint ugyanis a kelet-ukrajnai válság rendezése és Ukrajna szuverenitásának helyreállítása csakis békés úton érhető el. Biztosított afelől, hogy Csehország továbbra is nyújt humanitárius támogatást a kelet-ukrajnai konfliktus által sújtott embereknek.

Reményét fejezte ki, hogy Zelenszkij ellátogat Prágába még az idő alatt, amíg Csehország tölti be a visegrádi csoport elnökségét.