Az ukrán kormány nem emeli a nyugdíjkorhatárt, de tíz év alatt megszüntetné a kassza hiányát

A nyugdíjreformról elkészített kormányzati törvényjavaslatban nem emelik a nyugdíjkorhatárt, ehelyett olyan tervet dolgoztak ki, amivel elérhető, hogy 7-10 év alatt egyensúlyba hozzák a nyugdíjkasszát – jelentette ki Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök pénteken a kijevi parlamentben ismertetve a kabinet tervezetét.

A kormányfő ugyanakkor utalt arra, hogy jelentős nyugdíjemelést nem tervez a kabinet. „Én is szeretném, ha 3 ezer vagy akár 5 ezer hrivnya (1 hrivnya körülbelül 10,6 forint) lenne a minimálnyugdíj Ukrajnában, de ez jelentősen növelné a nyugdíjalap hiányát. Most 140 milliárd hrivnya a hiány, ha ezt megszorozzuk hárommal, akkor több mint 400 milliárd hrivnyát kapunk, ami az ország költségvetésének 40-50 százaléka, ez a jelenlegi gazdasági helyzetben nem engedhető meg” – magyarázta Hrojszman utalva arra, hogy a kaszza hiányát jelenleg az állami büdzséből fedezik.

Ukrajna legnagyobb hitelezője, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik fő feltételül szabta a kölcsönök további folytatásának, hogy Kijev hajtson végre kardinális reformot nyugdíjrendszerében, beleértve a jelenlegi nyugdíjkorhatár emelését is. Az IMF elsősorban a nyugdíjkassza jelentős hiányának lefaragására vár megoldást Kijevtől, ugyanakkor azt is követeli, hogy a nyugállományba vonuló dolgozók méltó időskori ellátásban részesüljenek. Jelenleg Ukrajnában 1312 hrivnya, azaz kevesebb mint 14 ezer forint a minimális nyugdíj.

Andrij Reva szociális miniszter csütörtökön újságíróknak azt mondta, hogy az IMF elégedett az ukrán kormányzati tervezettel, mindössze 2-3 technikai módosítást kezdeményezett a nyugdíjalap működése tekintetében.

A kijevi kormány szerdai ülésén hagyta jóvá a nyugdíjrendszer reformjának tervezetét, azonban még nem nyújtotta be a parlamentnek, hanem még az államfő alá rendelt reformügyi tanács elé terjesztette véleményezésre.

A kormányzat eddig nyilvánosságra hozott részletek szerint továbbra is 60 év marad a nyugdíjkorhatár Ukrajnában, viszont jelentősen és fokozatosan tovább emelik a nyugállományba vonuláshoz szükséges munkaviszonyban töltött évek számát. Eddig 15 év munkaviszony, és egyben nyugdíjjárulék-fizetés után mehettek nyugdíjba az ukránok. Az új nyugdíjtörvény életbe lépése után viszont jövőre már csak a legalább 25 évnyi nyugdíjbiztosítással rendelkezők vonulhatnak 60 évesen nyugdíjba. Ráadásul az ukrán kormány azt javasolta, hogy évente, vagyis 2028-ig egy-egy évvel emelkedjen a munkaviszonyban töltött kötelező évek száma, amíg el nem éri a 35-öt. Ugyanakkor legfeljebb öt évnyi járulékfizetési év utólag kiváltható meghatározott összegű pénz befizetésével, ami az aktuális egységes szociális hozzájárulás, valamint a minimálbér mértékétől függ. Ha például, most akarna valaki egy év járulékfizetési kimaradást kompenzálni, az a számítások alapján csaknem 17 ezer hrivnyába, azaz több mint 180 ezer forintba kerülne.

A 15-25 év között letöltött munkaviszonnyal rendelkezők – férfiak és nők egyformán – 63 évesen lesznek jogosultak a nyugellátásra. Ezt a korhatárt is egyébként tíz év alatt tervezik 25-35 év közöttire emelni. A 15 évnél kevesebb ideig járulékot fizetők 65 évesen válhatnak nyugdíjasokká, ez utóbbi viszont 2019 január 1-jétól lenne érvényben. Akinek pedig még 15 évnyi időtartamú munkaviszonya sem volt, az a 65. évének betöltése után majd úgynevezett szociális nyugdíjat igényelhet.