Bejegyezték az elnökjelölteket a választási bizottságnál

Harmincnyolcan jelezték részvételi szándékukat a 2014. május 25-re kiírt előrehozott elnökválasztáson, s nyújtották be irataikat is a Központi Választási Bizottságnak.

A bejegyzett dokumentumok közül csak 23 felelt meg az előírt választási követelményeknek. Többen fénykép nélküli kérelmet nyújtottak be, illetve nem tudták igazolni a 2,5 millió hrivnya letétbe helyezését – közölte Kosztyantin Hivrenko, a Központi Választási Bizottság szóvivője.
A 23 dokumentumcsomag ellenőrzése jelenleg is folyamatban van. A választások minden kritériumának megfelelő dokumentumokat már bejegyezték a választási bizottságnál.
A jogszabályok értelmében a jelöltek bejegyzése március 30-án éjfélkor fejeződött be. Április 4-ig kell a jelölteknek minden olyan dokumentumot átadniuk a választási bizottságnak, amely a választáson való részvételhez szükséges.
Március 30-ai adatok szerint hét elnökjelöltet jegyeztek be. Renat Kuzmin volt első főügyészhelyettes, Jurij Bojko egykori miniszterelnök-helyettes, Szerhij Tihipko parlamenti képviselő (önjelölt), Mihajlo Dobkin, a Harkiv Megyei Állami Közigazgatási Hivatal korábbi vezetője, Vadim Rabinovics, az Összukrajnai Zsidó Kongresszus elnöke, Valerij Konovaljuk, valamint Volodimir Szaranov független képviselő kérelmét jegyezték be.
A pravda.com.ua nyomán.