Beregszászi Jótékonysági Félmaraton ötödször

Ötödik alkalommal szervezte meg a Beregszászi Jótékonysági Félmaratont az Ökumenikus Segélyszervezet, melynek a makkosjánosi Barna György Stadion adott otthont. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a segélyszervezet kárpátaljai munkájára, valamint adakozásra buzdítson mindenkit. Az idei versenyen¬¬, a tavalyihoz viszonyítva, megduplázódott a jelentkezők száma. Több mint 200-an jelentkeztek a futóversenyre, melyet a felnőttek számára 21, 10 és 5 km-es, míg gyerekeknek 3 km-es távokon szerveztek. Ezen kívül 800 méteres közösségi futást is tartottak, ahová a járás 18 iskolájából közel 360 gyerek érkezett.

Fotó: facebook.com

A rendezvényen jelen volt Gyurta Dániel olimpiai- és világbajnok úszó, aki az Ökumenikus Segélyszervezet nagyköveteként és önkéntesként már évek óta résztvevője a futóversenynek. A sportoló kiemelten fontosnak tartja a rászoruló családok támogatását, különös tekintettel az anyaország határain kívül élőkre.

Nagy Ákos, az Ökumenikus Segélyszervezet regionális igazgatója elmondta, hogy a szervezet a jövőben is közel ezer családnak szeretné megkönnyíteni a mindennapjait tartós élelmiszerrel és tűzifával, valamint fejlesztő foglalkozásokat is szerveznek Beregszászban különböző tanulási, viselkedési zavarokban szenvedő gyerekek számára. Ezen kívül csecsemőket nevelő, hátrányos helyzetben lévő anyukáknak hozták létre a Biztos Kezdet Gyermekházat, ahol hasznos gyermeknevelési tanácsokat kaphatnak.

Keresztyén Gabriella
Kárpátalja.ma