Biciklitúra határok nélkül

„Biciklitúra határok nélkül” címmel szervezett kerékpáros kirándulást július 28. és augusztus elseje között a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE).A jelentkezők Szabolcs-Szatmár-Bereg megye számos, a magyar–ukrán határhoz közeli települését s azok nevezetességeit ismerhették meg, miközben családias hangulatban tölthettek el öt napot.

A programon öt család, mintegy harminc fő vett részt, akik csütörtök reggel Beregszászban gyülekeztek a KMNE irodája előtt. A vállalkozó szellemű családok – anyukák, apukák és gyerekek – Beregsuránynál lépték át a magyar határt, majd a közeli Tarpa felé vették az irányt. A Tisza-parti településen a kerékpárosok megtekintették a helyi református templomot, a falu főterét és szárazmalmát.

Az első nap 23 kilométert kellett teljesíteniük a bringásoknak, akik délután érkeztek meg tivadari szálláshelyükre, a Ház az élő vízhez nevű közösségi házba.

A következő napon egy nagyobb, ötven kilométeres lélegzetvétellel Kisar, Nagyar, Szatmárcseke községekbe tekertek el a családok.

A többi között felkeresték Nagyaron a Luby kastélyt, ahol interaktív játékban mérhették össze a családok a tudásukat. Szatmárcsekén pedig a csónak alakú, faragott fejfákban gyönyörködhettek.

A tartalmas programba még egy tiszai fürdőzés is belefért.

Szombaton Fehérgyarmatra és Túristvándiba látogatott el a csapat. Régi templomot és vízimalmot szemléltek meg, miközben negyvenöt kilométert tekertek le.

Vasárnap délelőtt istentiszteleten és szent misén való részvéttel szentelték meg az Úr napját a családok, majd újra biciklire pattantak a kicsik és a nagyok, s a beregsurányi határátkelőig bicikliztek. A határt átlépve Beregszászig még együtt kerekeztek a családok. Itt szétváltak útjaik, s ki-ki hazatért erről a nem mindennapi kirándulásról.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma