Bíróság elé kerül a volt gáti polgármester ügye

Nemrég a sajtóból arról értesültünk, hogy Lőrincz Béla, aki már több évtizede a beregszászi járási Gát polgármestere volt, egészségügyi okokra hivatkozva február 28-án benyújtotta lemondását a községi tanácsnak. Az ügy hátteréről meglehetősen ellentmondásos információk keltek szárnyra.

A Beregszász c. lap Lemondott posztjáról Lőrincz Béla, a Gáti Községi Tanács elnöke című, 2011. március 15-ei – a szovjet időkre emlékeztető stílusú – cikkében a következőképpen tálalta az esetet:

„Ő – még a szovjethatalom veteránja, és nem csak itt, a Beregvidéken, de egész Kárpátalján is. Harmincöt évet áldozott az önkormányzati munka oltárán, túl- és megélt számos járási tanácsi és közigazgatási vezetőt.

Még Brezsnyev idejében lett községi tanácselnök, de Lőrincz Béla, mindennek ellenére továbbra is egy tapasztalt, becsületes, szorgalmas, emberséges vezető volt és marad, aki mindig is a kezdeményezők közé tartozott, s a legutóbbi választáson is ő szerezte meg a legtöbb szavazatot. Nemrégiben viszont, valakinek a megbízásából, alaposan becsapták – egy nem helybéli egyén egy jegyzett dollárokat tartalmazó borítékot vitt be a bíró szobájába és, miután jól eldugta ott, lelépett. A milícia büntetőeljárást indított ellene. A jólelkű községi vezető becsületét kikezdte az ügy és, megromlott egészségi állapotára hivatkozva, az egyik községi tanácsi ülésen benyújtotta lemondását. Ne keseredjen el, a becsületes, jó emberek mindig is ön mellett maradnak! A provokátorok pedig előbb vagy utóbb, de mindenképp a társadalmi élet szélére kerülnek. Ön még csak 64 éves, még sokáig kell dolgoznia és élnie! Gáton csak azután lesz új polgármester-választás, amint azt megszavazzák a Legfelsőbb Tanácsban. Azt mondják, hogy a megüresedett helyre jelentkezők lassacskán felsorakoznak, a tartalékok kispadja meglehetősen nagynak ígérkezik. Lőrincz Béla rekordját viszont nemigen sikerül bárkinek is megdöntenie.”

A Kárpátalja munkatársa az illetékes hatóságoknál érdeklődött az esetről. A Beregszászi Járásközi Ügyészség hamarosan lezárja a Lőrincz Béla gáti polgármester megvesztegetése ügyében indított nyomozást és átadja az ügyet a bíróságnak – tájékoztatta munkatársunkat Szerhij Krasznoholoveckij, a Beregszászi Járásközi Ügyészség főügyészhelyettese. Az ügy részleteiről azonban csak a nyomozás lezárását követően adhatunk tájékoztatást – tette hozzá.

Kárpátalja