Egy éven belül aláírhatja az EU a társulási megállapodást Ukrajnával

Aláírhatja az Európai Unió a társulási megállapodást Ukrajnával bizonyos feltételek teljesülése esetén a jövő novemberi Keleti Partnerség csúcstalálkozóig bezárólag – áll az Európai Unió külügyminisztereinek hétfői nyilatkozatában.
A külügyminiszterek megállapítják, hogy az ország európai közeledése Kijev három területen való teljesítményétől függ. Attól, hogy mennyire felelnek meg az idei választások és az azt követő intézkedések a nemzetközi szabványoknak, továbbá hogy milyen fejlemények tapasztalhatók a „szelektív igazságszolgáltatás”, illetve annak jövőbeni megakadályozása terén, valamint hogy milyen ütemben halad a társulási megállapodás megkötéséhez szükséges reformok végrehajtása.
Az október végén tartott választásokról a külügyminiszterek sajnálattal állapították meg, hogy több területen visszalépés történt a korábban elért eredményekhez képest. Mint hangsúlyozzák, fontos, hogy Ukrajna végrehajtsa az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vonatkozó ajánlásait, és orvosolja a problémákat.
Aggodalmának adott hangot a külügyminiszterek tanácsa amiatt, hogy korábbi kormányok tagjait politikailag motivált, a nemzetközi mércének nem megfelelő eljárások során elítélték, és így nem indulhattak a parlamenti választáson.
A külügyminiszterek tanácsa továbbra is elkötelezett a folyamatban lévő társulási megállapodás mellett, beleértve a „mély és átfogó szabadkereskedelmi övezet” létrehozását is – áll a nyilatkozatban.
A megállapodás aláírása a dokumentum szerint akkor történhet meg, ha Ukrajna mindhárom területen határozott lépéseket tesz, „talán a 2013 novemberében Vilniusban tartott Keleti Partnerség csúcstalálkozóig bezárólag”.
Forrás: MTI