Együttműködés Kárpátalja megyével

Első alkalommal találkoztak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (Magyarország) és Kárpátalja megye (Ukrajna) közelmúltban megválasztott vezetői, s folytattak hivatalos tárgyalást Ungváron 2011. február 8-án.

 

Seszták Oszár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke és Ledida Oleksander, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció elnöke, valamint Baloha Ivan, a Kárpátaljai megyei tanács elnöke megvitatták a kétoldalú együttműködés aktuális kérdéseit, mint a kétoldali és határ menti együttműködés fejlesztésének perspektíváit és fő irányzatait, a Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna ENPI 2007–2013 határ menti együttműködési program keretében megvalósuló és kezdeményezett közös projekteket, az ukrán-magyar Jószomszédság Nap és más nemzetközi rendezvények tervezett kereteit, az ukrán-magyar államközi vegyes bizottság ülésének kezdeményezését.

Ledida Olekszander, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció elnöke javasolta, hogy a Jószomszédsági Napokat az idén négy (Magyarország, Szlovákia, Ukrajna, Románia) ország határ menti megyéi közösen szervezzék meg, s helyszínül felajánlotta Kárpátalja megyét. Baloha Ivan, a Kárpátaljai megyei tanács elnöke jelenleg a Kárpátok Eurorégió Tanács elnökeként kiemelte, hogy jelentős eredmények születtek az elmúlt időszakban, és mivel a mandátuma lejárt, a Magyar Nemzeti Félnek kész átadni a soros elnökséget.

Seszták Oszkár kiemelte, hogy a Kárpátok Eurorégió Tanács elnökség átvétele a soros magyar EU-elnökséggel egybeesik, így a magyar-lengyel dimenzió ebben a vonatkozásban új értelmezést kap. A Kárpátok Eurorégió fontos keret minden részt vevő fél számára, s azon belül a gyakorlati együttműködés elsősorban a határ menti megyék aktív kezdeményezésével, közreműködésével zajlik. Fontos a schengeni határátkelés könnyítése, amiben a tárgyaláson is részt vevő Ungvári Magyar Főkonzulátus támogatását élvezik az érintett megyék. Kiemelten kezeljük az új határátkelők megnyitását, a régebbiek korszerűsítését, melyekhez jelentős EU forrásokat használunk fel. Közös érdekeltségen alapul a környezetvédelem, az árvízvédelem, a vízminőségi, valamint a katasztrófavédelmi együttműködés. A tapasztalatok átadása számos területen folyik, mint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében EU támogatású jelentős hulladékkezelési projekt, mely 240 település bevonásával valósult meg. E témában jelentős tapasztalat gyűlt össze, amit a beregszászi térségben megosztottak.

Megállapodtak az operatív tevékenység koordinálása érdekében egy konzultatív bizottság létrehozásáról, valamint a Kárpátok Eurorégió Tanácsülésének lebonyolításáról Nyíregyházán.

Forrás: indexszabolcs