Együttműködési szerződés a Munkácsi járás és Gyöngyös között

Az elmúlt napokban munkalátogatás céljából küldöttség érkezett Munkácsra a magyarországi Gyöngyösről – adta hírül a zakarpattya.net.ua május 20-án.

Szerhij Hajdaj, a Munkácsi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöke együttműködési megállapodást írt alá Hiesz Györggyel, Gyöngyös polgármesterével.

A megállapodás értelmében a Munkácsi járás és Gyöngyös közösen tevékenykednek majd a kultúra, a művészet fejlesztésének területén, támogatják a néphagyományokat és szokásokat, a turizmust és az üzleti kapcsolatokat.

Hiesz György, aki Kévés Tamás alpolgármesterrel érkezett vidékünkre, ellátogatott Borhalomra (Boboviscsére), ahol a bortermelői hagyományokkal ismerkedtek meg, valamint megtekintették azt a helyi mezőgazdasági vállalatot, ahol ma már ugyan bort nem készítenek, de egykor messze földön híres volt bortermeléséről.

Szerhij Hajdaj úgy véli, hogy a megállapodás nemcsak a két város önkormányzata, hanem az országok közötti szorosabb partnerségi kapcsolatot is erősíti.

Kárpátalja.ma