“Élet ablak” nyílt a szolyvai gyermekotthonban

A Kezünkben a Jövő Alapítvány (KaJA) támogatásával „Élet ablakot” adtak át december 8-án a szolyvai megyei gyermekotthonban. Az intézmény főbejáratánál elhelyezett ablakot Zsarkovszki Péter püspöki helynök és Zięba Antoni SDS helyi plébános szentelte meg. Az átadáson Kurmay Sándor, a KaJA elnöke elmondta, hogy a berendezés felállításához szükséges anyagiak a munkácsi Szent Márton Római Katolikus Székesegyházban november 9-én megtartott jótékonysági koncerten gyűltek össze.

Béres Volodimir főorvos, a gyermekotthon vezetője is köszöntötte a jelenlévőket, s felhívta rá a figyelmet, hogy már többször előfordult, hogy az épület lépcsőjén találtak rá az édesanyjuk által elhagyott gyermekekre. Az „Élet ablaka” esélyt ad ezeknek a gyermekeknek az életben maradásra, s arra, hogy idővel családra találjanak. Sajnos a szolyvai otthonban nevelkedő közel 100, egy és négy év közötti gondozott közül jelenleg csak mintegy 15 adható örökbe, a többi esetben nem fosztották meg a szülőket a szülői jogaiktól: ezek a gyermekek kénytelenek állami intézményben felnőni. A Szolyván élő gondozottak közül idén több mint 20 gyermek talált örökbefogadó családra, s közel ugyanennyien kerültek nevelőszülőkhöz. A szolyvai otthonban 250 fős személyzet gondoskodik az árvákról. Az otthon munkatársai arra törekednek, hogy a sok esetben szellemileg és fizikailag is sérült gyermekek fejlődéséhez a lehető legjobb feltételeket adják meg. Nemrég rehabilitációs központot nyitottak, ahol azokat a gyermekeket helyezik el, akikről átmenetileg nem tudnak gondoskodni a szüleik. Az intézmény területén új, medencével ellátott szárnyat építenek, hogy további lehetőségeket teremtsenek a gyermekek fejlesztésére.

A Kezünkben a Jövő Alapítvány célja, hogy minél több állami gondozásban élő gyermek találjon családra örökbefogadás vagy nevelőszülői gondoskodás által. A szolyvai intézménnyel évek óta jó kapcsolatot ápol az alapítvány, mely arra törekszik, hogy a jövőben más állami otthonokban is „Élet ablakot” nyisson.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma