Elhunyt Győrffy István, beregszászi fizikatanár

Életének 81. évében július 27-én elhunyt Győrffy István nyugalmazott fizikatanár, mindenki Pista bácsija.

A kiemelkedő pedagógus 52 éves pályafutása alatt generációk sorának mutatta meg a fizika varázslatos világát: tanítványai közül sokan választották életpályájuknak a fizika tanulmányozását, kutatását vagy tanítását. Egykori diákjai rendre sikeresen felvételiztek Ukrajna és Magyarország egyetemeire, főiskoláira, közülük nem egy tudományos fokozatot ért el, vagy annak megszerzésén fáradozik jelenleg is.

Győrffy István 1937. szeptember 8-án született Beregszászban. Középiskolai tanulmányait is szülővárosában végezte, 1955-ben érettségizett. Ezután egy évig a beregszászi dohányfermentáló üzemben dolgozott. 1956-ban felvételt nyert az Ungvári Állami Egyetem Fizika–Matematika Karára, itt szerzett fizikatanári diplomát 1961-ben. Friss diplomásként egy évig a Nagyberegi Középiskola fizikatanáraként dolgozott. A következő tanévben, 1962 szeptemberében – már igazgatóhelyettesként és fizikatanárként – áthelyezték a Csomai Általános Iskolába. 1963–1973 között ismét a Nagyberegi Középiskola fizikatanára, és ezzel egy időben igazgatóhelyettese is volt.

1972-ben megházasodott, két fia született. 1973-tól 2000-ig a Beregszászi 8. Számú Középiskolában dolgozott főállású fizikatanárként, s elérte a legmagasabb, módszerész-pedagógus minősítést. 1996-tól a Beregszászi Magyar Gimnázium (BMG, ma Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium) óraadó tanára, 2000-től főállású fizikatanára lett egészen 2012-es nyugdíjba vonulásáig, azaz 75 éves koráig.

1992-től nyugdíjazásáig a beregszászi járási fizikatanárok módszertani csoportjának vezetője volt. Rendszeresen szervezett módszertani megbeszéléseket, és tartott járási, megyei szintű bemutató órákat a fizikatanároknak. 2011-től, a GENIUS tehetséggondozó program indulásától tartott foglalkozásokat a Beregszászi Tehetségpontban.

Több évtizedes munkássága során megszámlálhatatlan járási, megyei és országos szintű dicsérő oklevelet vehetett át szakmai eredményeiért s a módszertani munkában kifejtett tevékenysége elismeréseként. 2005-ben elnyerte Az év tanára címet Kárpátalján, és ugyanebben az évben ugyancsak Az év tanára címet adományozta neki a BMG-t támogató Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat.
2014-ben Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás terén végzett több mint öt évtizedes példamutató és eredményes pedagógusi munkássága elismeréseként.

Győrffy István egész életét a tanári pályának, az oktatásnak szentelte. A tanítványai életre szóló élményként élték meg, és évtizedek múlva is emlegették óráit, egyéniségének varázsát – még azok is, akik egyébként nem természettudományos érdeklődésűek voltak. A Facebookon évekkel ezelőtt külön követői oldalt hoztak létre egykori tanítványai, ahol a közel háromszáz tag a vele kapcsolatos emlékeit, a fizikaórákon szerzett élményeit osztja meg egymással.

A Kárpátalja.ma szerkesztősége osztozik a hozzátartozók fájdalmában.

 

Kárpátalja.ma