Előkerült az Ukrajnában eltűntnek vélt orosz kapitány

Krími otthonában, sértetlenül bukkant fel a Nord orosz halászhajó kapitánya, akit tavaly márciusban az ukrán hatóságok őrizetbe vettek, és akinek eltűnéséről január végén számoltak be ügyvédjei – közölte hétfőn az Interfax hírügynökség az érintett anyjára hivatkozva.

A kapitány, Vlagyimir Gorbenko ellen eljárás indult Ukrajnában az ország „megszállt területeire” (a Krím félszigetre) vonatkozó beutazási szabályok megsértése, valamint tiltott halászat címén. A férfi az eljárás alatt a rokonainál lakott Zaporozsje megyében, ahol a fivére január 29-én jelentette be az eltűnését. Az ukrán rendőrség emberölés gyanújával nyomozást indított, de ő – mint hétfőn kiderült – orosz útlevelével szombaton hazautazott a Krímbe. A Komszomolszkaja Pravda című napilapnak azt mondta, hogy semmi sem korlátozta a hazatérését.
A Nord halászhajó 10 fős legénységét tavaly márciusban az Azovi-tengeren vette őrizetbe az ukrán határőrség. A TASZSZ orosz hírügynökség szerint a kapitányt Herszonban április 10-én óvadék ellenében és megjelenési kötelezettség mellett szabadlábra helyezték, a legénység többi tagjára közigazgatási büntetést róttak ki.
Két orosz tengerész röviddel ezután Fehéroroszországon keresztül távozhatott az országból, de a többieket az ukrán hatóságok hét hónapig visszatartották, mígnem Oroszország és Ukrajna megállapodott a szabadon bocsátásukról hét ukrán tengerészért cserébe, akiket a Krím közelében két hajón vettek őrizetbe tiltott halászat miatt.
A fogva tartott tengerészeket október 30-án kicserélték a krími Armjanszk határátkelőhelynél. A két hajó kapitányát azonban, akik ellen büntetőeljárás indult, a felek visszatartották.
Az illetékes kijevi kerületi bíróságon február 1-re tűzték ki Gorbenko ügyének tárgyalását.