Embercsempészeket buktattak le Kárpátalján

Újabb embercsempészeket buktattak le a Határ-2016 elnevezésű hatósági ellenőrzés keretében az állami határőrség és a kárpátaljai rendőrség munkatársai – közölte a Novini Zakarpattya hírportál szeptember 25-én.

Az ellenőrök egy ukrán rendszámú Mercedes Vito mikrobuszt állítottak le Alsóvereckénél (Nizsnyi Vorota). Igazoltatáskor kiderült, a jármű sofőrje és egyik utasa ukrán állampolgár, de rajtuk kívül három iraki és három szíriai állampolgár is utazott a járműben, akik csak lejárt ukrajnai tartózkodási engedéllyel rendelkeztek. A mikrobuszban két ázsiai külsejű brit állampolgár is utazott: a férfi fel tudta mutatni útlevelét, míg a nő azt állította, hogy iratait a lembergi szállodában felejtette.

Elmondásuk szerint az ungvári fesztiválra tartottak, arra azonban nem adtak magyarázatot, hogy miért tették mindezt éjfélkor.

A sofőrt és utasait letartóztatták.

Kárpátalja.ma