Emberéletet követelt a télies idő az utakon

Árokba borult egy sört szállító Volvo teherautó Szolyva közelében a Kijev–Csap autópályán december 4-én este – számolt be a pmg.ua hírportál.

A balesetet egy arra haladó sofőr jelentette a rendőrségnek, akik éppen arra járőröztek az utakon. A sofőr a baleset helyszínére vezette a rendőröket.

A teherautóban – amely a fejetetejére borult – két személy, a sofőr és utastársa tartózkodott. Mint kiderült, mindkét személy ittas állapotban volt. Az egyikőjüknél 1,6, míg a másiknál 1,34 ezrelék véralkoholszintet mutatott ki az alkoholteszt.

A teherautó egy ilosvai cég tulajdona. A sört Kijevből szállították.

A sofőrre és társára pénzbírságot szabtak ki ittas vezetésért, és bevonták a vezetői engedélyüket.

Halálos baleset a Nagybereznai járásban

Ugyancsak december negyedikén halálos kimenetelű baleset történt a Nagybereznai járásban, Mircsén – számolt be a pmg.ua hírportál.

Egy negyvenéves nagybereznai nő elvesztette uralmát a Peugeot 406 típusú gépjárműje felett, és egy fának csapódott. A baleset következtében a sofőr a helyszínen életét vesztette. Az autóban tartózkodott az elhunyt 19 éves fia, a 12 éves lánya és egy harmadik utas, egy szintén 19 éves fiú. Őket a járási, majd a megyei kórházba szállították.

A gépjárművet lefoglalta a rendőrség, az ügyben nyomozást indítottak.

Baleset a Kijev–Csap autópályán

Egy teherautó és egy Renault típusú gépjármű ütközött a Kijev–Csap autópályán Lemberg és Kárpátalja határánál december 5-én.

Az ütközés következtében a személygépkocsi és a teherautó is csúnyán megrongálódott.

A sofőrök és az utasok állapotáról egyelőre nincs információ — számolt be a goloskarpat.info hírportál.

Kárpátalja.ma