sorkatonak 001

Emelték a sorkötelezettség felső korhatárát

A Legfelsőbb Tanács elfogadta a sorkatonai szolgálat szabályozásáról szóló törvényt – adta hírül az Ukrinform.
A dokumentumot Szerhij Pasinszkij parlamenti képviselő mutatta be.

Az új törvény szerint 27 éves korig hívhatnak be férfiakat sorkatonai szolgálatra a korábbi 25 év helyett.

Pasinszkij hangsúlyozta, hogy folyamatban van azon feltételek megfogalmazása, melyek alapján halasztás, illetve felmentés kérhető a sorkatonai szolgálat teljesítése alól. Megjegyezte, hogy halasztást többek között a tudományos, doktori fokozattal rendelkező férfiak, valamint a falvakban dolgozó férfi pedagógusok kaphatnak (városokban megoldható a helyettesítésük).

A parlamenti képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező férfiak szolgálati idejét kilencről tizenkét hónapra, az alacsonyabb végzettséggel rendelkezőkét pedig tizenkettőről tizennyolc hónapra növelték.

A változás a szerződéses katonákat is érinti. A korábbi meghatározott 5 éves időtartam helyett, 1-től 5 évre igény szerint köthet szerződést a katona. A szerződéses katonaként szolgálatot teljesítők munkahelyét az eddigi egy év helyett ezentúl több évig is fenntartják. Ez a norma a diákokra, hallgatókra is vonatkozik.

Pasinszkij hozzátette, hogy a sorkatonai szolgálatukat végző kisvállalkozók mentesülnek a kötelező adók fizetése alól.

Kárpátalja.ma