Év végéig szerezné vissza a Krímet Ukrajna

A Szamopomics (Önsegítés) párt hivatalos honlapján közzétett dokumentum szerint Ukrajna öt pártja november 21-én hagyta jóvá a koalíciós szerződést. A megállapodás kidolgozásának egyik célja Ukrajna Krím felett gyakorolt állami szuverenitásának visszaszerzése 2014 utolsó negyedévében.

A szerződés tervezetének első alpontjában a nemzetbiztonsági stratégia és katonai szabályrendszer változtatásairól is szó esik.

A dokumentum szerint a terrorellenes harcok folyamán szerzett tapasztalatoknak, illetve a korszerű követelményeknek megfelelően megreformálnák a fegyveres erőket, erősítenék az ország védelmi képességeit, fejlesztenék a védelmi ipart a katonaság igényeinek kielégítése, valamint a külföldi piacokhoz való hozzáférés céljából.

A szerződésben Ukrajna blokkon kívüli státuszának eltörlése és a NATO-tagság megszerzése is szerepel.

A zaholovok.com.ua nyomán.