Kezdőlap » Kárpátalja » Közélet » Falak közé zárt magyar történelem, avagy a munkácsi emlékezetpolitika mai kórképe

Falak közé zárt magyar történelem, avagy a munkácsi emlékezetpolitika mai kórképe

1882. március elején pompás ünnepségre készülődtek a munkácsiak. A Latorca-parti város felé haladt az a vonatszerelvény, amelyen a település leghíresebb szülötte, Munkácsy Mihály és népes kísérete foglalt helyet. A Bereg megyei célállomásig több megállót is beiktattak. Az alkalmi fogadóbizottságok ovációval, meleg szavakkal vagy éppen tokaji aszúval üdvözölték a világhírű festőt. Munkácsy 34 éve nem látta szülővárosát, amelyről utolsó emléke valószínűleg az lehetett, amikor az 1848-as helyi eseményekben szerepet vállaló édesapja – az osztrákok retorziójától tartva – Miskolcra menekítette családját. Az azóta eltelt időszak alatt Munkácsy számos sikert és kudarcot élt meg. Változtak az idők. A szabadságharc idején Lieb Mihályként menekülő négyéves gyermek most szülővárosa nevét viselve, díszpolgárként látogatta meg egykori otthonát. A híres festő társadalmi súlyát jelzi, hogy őt és nejét Schönborn gróf saját kastélyában szállásolta el. Másnap, azaz március 3-án Nuszer János polgármester üdvözlőbeszédében méltatta az ünnepeltet. A délutáni órákban Munkácsy fejére babérkoszorú, szülőházának falára emléktábla került. Az ünnepséget díszes lakoma zárta, amelynek helyszíne a híres Csillag Szálló volt.

A Fővárosi Lapok tudósítása Munkácsy szülővárosába érkezéséről
(Forrás: Arcanum)

Az örömteli eseményeket követően Munkácsy talán eltöprengett azon a kérdésen, hogy vajon kedves városa mindig ilyen hűen fogja-e őrizni emlékét? A világhírű ecsetművész 1900-ban bekövetkezett halála után nem sokkal született meg az a gondolat, hogy szülővárosában – az iránta érzett tisztelet jeléül – szobrot kellene állítani. 1907-ben Göncz Lajos szobrászművész a városnak adományozott egy Munkácsyt ábrázoló gipszszobrot, amelyet a városházán állítottak volna fel. Az alkotás szolgált volna alapjául annak a monumentális méretű bronzszobornak, amelyet a város központi terén helyeztek volna el. A történelem alakulása azonban nem tette lehetővé e nemes elképzelések megvalósulását. Ennek következtében Munkácsy gipszből készült szobra ma a város művészeti iskolájának helyet adó egykori Rákóczi-kastélyban található.

Magyar és ukrán nyelvű emléktáblák Munkácsy szülőházának falán

1994-ben azonban remény mutatkozott a méltó emlékezésre. Munkács fennállásának 1100. évfordulóját ünnepelte, s az UNESCO Munkácsy-évet hirdetett. Ennek eredményeként leleplezték a festőművész bronzból öntött mellszobrát. Munkácsy tisztelőinek öröme azonban nem lehetett teljes. Egyrészt az emlékműről hiányzott a magyar felirat, amely már akkor jelzésértékűnek bizonyult. Másrészt a bronzalkotást nem a művész szülőháza, azaz a sóház mellett helyezték el, hanem a sétálóutca másik végére, a római katolikus templom és a Rákóczi-kastély mellé. Látszólag ez utóbbi lépést igazolhatja, hogy a festőt a római katolikus egyház anyakönyvezte, s a Rákóczi-kastélyban működő művészeti iskola is szimbolikus jelentéssel bírhat. Ha azonban közelebbről szemügyre vesszük Munkácsy egykori szülőházát, láthatjuk, hogy oda Cirill és Metód nagyméretű szobrai kerültek.

Cirill és Metód szobra Munkácson
(Forrás: Köztérkép)

Feltehetjük a kérdést, mégis mivel indokolható, hogy a város szívében emlékművet állítottak az Európa társvédőszentjeiként is számon tartott testvérpárnak? A két görög származású apostol fő érdemei között tartják számon a keresztény hit terjesztését, illetve a szláv írásbeliség alapjául szolgáló glagolita ábécé kidolgozását. Ugyan Cirill és Metód megfordultak az egykori Nagy-Morvaország területén, s ott a nép nyelvén hirdették az igét. Ez azonban még nem indokolná azt, hogy Munkács központi részén felállítsák emlékművüket. A válasz abban az ukrán nemzetépítési törekvésben keresendő, amely a mából kiindulva próbálja igazolni és demonstrálni saját narratíváját egy több, mint ezer évig magyar fennhatóság alá tartozó városban. E szemléletmód gyökerei azokhoz a bazilita szerzetesekhez köthetők, akik a 19. század folyamán a Munkács mellett található Csernekhegyi kolostorban dolgozták ki a munkácsi püspökség és a helyi ruszinság eredetmondáit. A 18. és a 19. század fordulóján Basilovits Joannicius rendfőnök többkötetes munkájában azt hangoztatta, hogy a ruszinok a magyar honfoglalást megelőző időktől kezdve őshonosak Magyarországon. A főpap Pilgrim passaui érsekre hivatkozva hirdette azt a teljesen igazolhatatlan vélekedést, hogy a munkácsi egyházmegyét Cirill és Metód alapították. Basilovits történelmietlen állításait további legendákkal szaporította Anatolij Kralickij munkácsi rendfőnök. A ruszofil (oroszbarát) irányzatot képviselő Kralickij az 1860-as években kifejtett irodalmi tevékenységével leporolta elődje nézeteit, egyúttal beemelte a munkácsi püspökség ősi eredetéről szóló mítoszokat a ruszin identitásdiskurzusba. A mai kor aktuális elvárásainak megfelelően a két apostolt az ukrán nacionalista törekvések szolgálatába állították.

Basilovits Brevis notitia… c. munkájának címoldala
(Forrás: Google Book)

A fent részletezett okok vezettek el oda, hogy Munkácsy mellszobrát nem állíthatták fel ott, ahol a festő meglátta a napvilágot, hanem azt a sétálóutca másik végére száműzték. Azonban eltelt két évtized, s kiderült, hogy a nagy alkotó emlékműve itt sem kívánatos. 2014-ben a városi önkormányzat meghozta döntését: a mellszobornak a Rákóczi-kastély udvarában a helye. Az átköltöztetést két év múlva (2016. november 8.) végre is hajtották. Néhány nappal később a mellszobor helyén egy alapkövet helyeztek el a város védőszentjének, Szent Mártonnak a tiszteletére, azzal a szándékkal, hogy később ott lovas szobrot állítanak neki. A később 2019. március 3-án jött el. A kárpátaljai sajtó igazi kuriózumként számolt be a több mint 4 méter magas és 33 tonna tömegű domborműről. A hivatalos tudósítások szerint ez Kárpátalja első lovas szobra, amelyet Szent Márton születésének 1700. évfordulója tiszteletére állítottak a Cirill és Metód téren. Ezzel a város főteréről végképp eltüntették Munkácsyt, s a magyar múltat a Rákóczi-kastély szűk udvarára szorították. Munkács döntéshozói nagyon jól tudták, hogy a keresztény hívek úgysem fogják megkérdőjelezni a város és a közeli római katolikus templom védőszentjét ábrázoló emlékmű helyét. Az az életképes opció fel sem merült, hogy a domborművet a helyi magyar iskola, vagy a püspöki rezidencia környékén állítsák fel.

Munkácsy Mihály mellszobra a Rákóczy-kastély udvarán

A manipuláció és a döntéshozatalból való kiszorulás oda vezetett, hogy az egykori magyar többségű Munkács központi részét ma Cirill és Metód térnek nevezik. Szimbolikus, hogy a teret két, nemrégiben felállított monumentális emlékmű fogja közre. Sajnálatos, hogy a városi döntéshozók úgy gondolják, hogy e viszonylag tágas területen nincs helye a magyar múltnak…

Kevésbé ismert az a történet, hogy 1882. március 3-án Jókai Mór is Munkácsra érkezett. Jókai, csatlakozván festő barátja tiszteletére rendezett ünnepségsorozathoz, egy igazi, „gyújtó hangvételű” beszédét mondott. Ebben a magyarok és a ruszinok évszázados egymásrautaltságát és jó viszonyát emelte ki. Sorai a mai kor embere számára is megfontolandóak:

„Mi, ha meg akarunk küzdeni valakivel, tesszük ezt nyíltan és szemben; nem hát-mögül, nem alattomban; […] – Mi a népek közti testvéries szereteten és a közös érdeken alapuló egyetértést hirdetjük; miként hajdan a Názáretbeli nagy világ újra alakító a szeretet vallását hirdette, úgy hirdetjük mi a testvérszeretet politikáját és ahogy győzött az, fog győzni ez is. – Róma is bírta az egész ismert világot erőhatalommal, mégis elmúlt, elenyészett. A hatalmas Pilátusnak nem maradt egyéb emléke annál a pohár víznél, amivel a kezét megmosta.”

LTTK

Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

Read previous post:
Régi idők nagyböjti gondolatai: 3. nap

Zvér Endre tanítása Szegeden 1896-ban.

Close