Fejlemények a nagyszőlősi hospice-sikkasztás ügyében

A végstádiumban lévő gyógyíthatatlan betegek szakszerű gondozását szolgáló kárpátaljai hospice ház kialakítását nemzetközi együttműködésből, valamint helyi költségvetésből finanszírozták. A pénzt 2012-ben folyósították a célra, az intézményt 2015 végén nyitották volna meg.

Egy építőipari cég képviselői, a járási adminisztráció egészségügyi főosztálya és jogi személyek szerződésben állapodtak meg arról, hogy a kivitelező egy katonai létesítményt betegápolásra alkalmas egészségügyi intézménnyé alakít át. A munkálatokat azonban nem végezték el. A teljesítési igazolásban a megbízott társaság vezetői hamis adatokat használtak fel, így a megbízó az összeget folyósította a kivitelező számlájára. Több mint egymillió hrivnyát sikkasztottak ily módon el.

Az illetékes nyomozóosztály, valamint az ügyészség nyomozást indított az ügyben, melynek eredményeképpen a cég vezetőjét és mérnökét vádolják a sikkasztással – olvasható a mukachevo.net internetes hírportál augusztus 4-i bejegyzésében.

A vádlottak – több mint kétmillió hrivnya értékű – vagyonát a további bírósági döntésig lefoglalták.

Kárpátalja.ma