Felrobbant Kijevben egy autó, négy gyermek megsérült

Felrobbant egy leparkolt autó Kijevben csütörtök délután, a detonáció következtében négy gyermek sérült meg, közülük kettőnek az állapota súlyos – közölte Vjacseszlav Abroszkin, az ukrán országos rendőrparancsnok első helyettese.

A Volga márkájú öreg autó a helyi híradások szerint már régóta állt nem messze az egyik háztól egy belső udvarban. A rendőrségtől származó információk alapján a négy – 5 és 11 év közötti életkorú – gyerek, egy fiú és három lány bemászott az autóba játszani. Bent találtak egy tárgyat, ami felrobbant. A sérült gyerekeket kórházba szállították.

A területet a rendőrség lezárta, jelenleg a helyszínen nyomozók és robbanástechnikai szakértők mellett orvosok és az országos katasztrófavédelmi szolgálat munkatársai dolgoznak.

„Kiderítjük, hogy pontosan mi robbant fel, egyelőre korai bármiről is beszélni” – fűzte hozzá Abroszkin.

A 112 Ukrajina hírtelevízióban Jana Nerus, a kijevi rendőrség kommunikációs részlegének vezető helyettese elmondta, hogy a hatóság az eddigi adatok alapján fegyverrel, lőszerrel, illetve robbanóanyaggal való visszaélés miatt indított eljárást.