Fémdetektorral átvizsgált gyerekek fogadják az ukrán elnököt az arteki táborban

Szigorú biztonsági ellenőrzésen estek át azok a gyerekek, akik a Krím félszigeti Artekbe szerdán ellátogató ukrán államfőt fogadják – adta hírül az ukrán média.
Viktor Janukovics elnök munkalátogatásra érkezik a nap folyamán az egykori szovjet úttörőtáborba, amely ma nemzetközi gyermekközpont néven üzemel. Az államfő fogadására a tábor stadionjába mintegy ezer, zömében 7-10 év körüli, arteki egyenruhába öltöztetett gyereket szállítottak. A gyerekeknek fémdetektoros kapun kellett átmenniük a stadion bejáratánál, s csak egy kispalackos ásványvizet vihettek be magukkal.
Helyszíni jelentések szerint a gyerekek az államfőt várva arteki indulók éneklésével, tábori jelmondatok skandálásával múlatták az időt.
Janukovics elnök szerdán a második világháborús győzelem napja alkalmából az arteki táborban és Szevasztopolban tesz látogatást. Ez utóbbi dél-ukrajnai városban állomásozik az ukrán haditengerészet mellett az orosz Fekete-tengeri Flotta is.
Szevasztopol egyike a „hős szovjet városoknak”, az elsők között kapta meg a kitüntető címet a második világháborúban tanúsított hősies helytállásáért. A várost a náci csapatok 250 napon át, 1941. október 30. és 1942. július 4. között ostromolták, míg el tudták foglalni.
Oroszországban és a szovjet utódállamokban hivatalosan május 9-én emlékeznek meg a második világháborúban aratott győzelemről.
A Németország feltétel nélküli megadását rögzítő dokumentumot ugyan 1945. május 8-án írták alá, de az csak közép-európai idő szerint május 8-án 23.01-kor lépett életbe, amikor Moszkvában már május 9-e volt. Ezért a Szovjetunióban hagyományosan mindig május 9-én volt a győzelmi felvonulás, és a legtöbb szovjet utódállam megtartotta ezt a szokást.
Forrás: MTI